Nem nyomoznak tovább a Karcagon megölt nő ügyében

Nem lett meg a gyilkos.

Visszavonták a korábban kitűzött egymillió forintos nyomravezetői díjat annak a prostituáltnak az ügyében, akinek holttestét Karcagnál, a 4-es főút mellett az árokban találták meg korábban. A gyilkos viszont nem lett meg, csak nem keresik tovább – számolt be róla az RTL Híradó.

Az RTL.hu szerint 2011-ben egy négy évvel korábban eltűnt nő holttestét találták meg az út mentén, egy másik nőt pedig 2010-ben láttak utoljára a karcagi autós pihenőnél, amikor egy bordó kocsiba szállt be. Egy harmadik áldozatra koszorúk emlékeztetnek az út szélén – őt találták meg a vizesárokban az út mellett.

A rendőrök akkor felhívást adtak ki, amiben azt írták, hogy a gyilkos karcagi vagy környéki lehet, 2010-ben bordó színű autója volt és súlyos magánéleti problémái lehetnek, lenézi a nőket, erős féltékenység jellemző rá és kést hordhat magánál. Az ORFK az RTL Híradóval azt közölte, hogy az egyik nő halálát jelenleg is büntetőeljárásban vizsgálják, két másik áldozat ügyében viszont felfüggesztették a nyomozást. Egyelőre az eltűnt nő ügyében sem nyomoznak tovább a portál szerint.

HVG

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Útlezárásra kell számítani Kisújszálláson!

Korábbi cikkünkben megírtuk, hogy a szennyvízcsatorna helyreállítása zajlik a városban.  Kisújszállás közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint december 8-tól a Deák Ferenc utcán forgalmirend-változásra kell számítani. A munkálatok előreláthatólag

Tovább »