Januárban indul a kardiológiai szakrendelés Tiszafüreden!

Hosszas előkészítés után már januárban elérhető lesz az eddig csak más településeken elért szakellátás.

A Kuthy Elek Egészségügyi Intézmény központi épülete, szakorvosi rendelője. Tiszafüred, 2021. Kép: Ujvári László /ÚN/ALF

Az illetékes hatóság megadta a működési engedélyt, így indulhat a munka a Nefelejcs úti szakorvosi rendelőben, közölte a közösségi oldalán Ujvári Imre, a város polgármestere. Emlékeztetett: 2019-es választási ígéretük volt a szakrendelés beindítása, és a helyben elérhető egészségügyi szolgáltatások bővítése.

Az önkormányzat beszerezte a szükséges egészségügyi eszközöket.

– fogalmazott bejegyzésében a településvezető.

Hozzátette, hogy az államilag támogatott, tehát ingyenesen elérhető szakellátásra Fehérné dr. Nagy Erika, jelenleg is Tiszafüreden praktizáló orvossal kötött szerződést az önkormányzat. A tervek szerint, már januárban – egyelőre heti egy alkalommal – elérhető lesz a szakrendelés.

A részletekről későbbre ígértek tájékoztatást.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest