Huszonötezer üveg Béres Csepp egészségügyi dolgozóknak

A koronavírus-járvány okozta megpróbáltatások közepette a Béres Gyógyszergyár az egészségügyi dolgozók támogatására 25.000 üveg Béres Cseppet adományozott. A járvány 5. hullámában az egészségügyben dolgozókra ismét emberfeletti fizikai és lelki megpróbáltatások várnak. A 44 millió forint értékű gyógyszeradománnyal a Béres őket támogatja – adta hírül az MTI Üzleti Sajtószolgálata.

Az egészséget támogató készítményt dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke dr. Takács Péternek, az Országos Kórházi Főigazgatóság alap- és szakellátásért felelős főigazgató-helyettesének adta át csütörtökön Budapesten.

Az adomány átadásán dr. Béres József kiemelte, hogy ebben a küzdelmes időszakban kötelességünk, hogy lehetőségeink szerint mindent megtegyünk egymás érdekében. “Több évtizedes tudás és tapasztalat birtokában bátran mondhatjuk, hogy a betegségekkel szemben kiemelten fontos a megelőzés, amelyhez hathatós támogatást nyújt adományunk.”

Dr. Takács Péter, az Országos Kórházi Főigazgatóság alap- és szakellátásért felelős főigazgató-helyettese köszönetét fejezte ki az adományért, valamint elmondta, hogy a Béres Csepp az egész magyar társadalomban a betegségmegelőzés szimbólumává vált és jól szimbolizálja azt a szorgalmat, kitartást és leleményességet, amit Béres József szellemisége is megtestesített. Hozzátette: a felajánlás azért is jelentős, mivel az egészségügyi dolgozók egészségének megőrzése egyúttal a mi egészségünk védelmének is a záloga, különösen a jelenlegi időszakban.

A cég szolnoki gyárában készülő Béres Csepp-adományt a budapesti centrumkórházak és a megyei kórházak COVID-betegek ellátásában résztvevő részlegei kapják meg.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest