Felkapta és elszaladt a kerekes szatyorral

Egy jászárokszállási idős nőt fosztott ki az adácsi férfi.

A Jászberényi Rendőrkapitányság kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy adácsi lakos ellen – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság. Egy idős nő 2021. október 22-én 11 óra 30 perc körül Jászárokszállás belterületén a boltból hazafelé tartott, és maga után húzta kétkerekű, vázas bevásárlótáskáját, benne a megvásárolt élelmiszerrel. A nő útközben a táskát kiejtette kezéből és lehajolt, hogy felvegye, de a 21 éves férfi gyorsabb volt nála, felkapta azt, és elszaladt a zsákmánnyal.

A rendőrök adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, melynek eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2022. január 6-án előállítottak a Jászberényi Rendőrkapitányságra. A gyanúsítottként kihallgatott férfi beismerő vallomást tett. A rendőrök a táska vázát megtalálták és lefoglalták. A nyomozók a férfit őrizetbe vették, és a bíróság elrendelte letartóztatását.  

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest