[GALÉRIA] Százötven fa teszi szebbé környezetüket

Másfélszáz fát telepítettek, illetve egy kosárlabdapályát is kialakítottak a szolnoki Széchenyi lakótelep mellett működő MH Béketámogató Kiképző Központban.

Százötven fa teszi szebbé környezetüket

Kiss Róbert ezredes, a központ parancsnoka június végén mutatta be a szolnoki szervezet infrastruktúráját, annak jelenét és a tervezett felújításokat, képességbővítéseket. Szalay Ferenc polgármester akkor felajánlást tett egy kosárlabdapálya-, valamint – az országos fásítási programhoz kapcsolódva – több fa telepítésére a központ esztétikai fejlesztését is elősegítve.

Az ígéret megvalósult, mostanra megérkeztek a városvezető által ígért fák, melyeknek a helyét a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. javaslata alapján határozták meg, majd az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis katonáinak közreműködésével kiásták az ültető gödröket. A NEFAG Zrt. kiszállította a felajánlott csemetéiket, az MH Béketámogató Kiképző Központ katonái pedig elültették azokat. A 150 hím ivarú nemesnyár facsemete nem csak esztétikai-, de környezetvédelmi értéket is képvisel, hiszen az ökológiai lábnyom csökkentését segít elő.

A környezetvédelemmel kéz a kézben jár az egészségmegőrzés, mely a katonáknak kiváltképp fontos, fizikai állóképességük fejlesztésére pedig kiválóan alkalmas a kosárlabdapálya, amelyet Szolnok polgármesterének közbenjárására a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége jóvoltából telepítettek az alakulat területén.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Fontos határidő jár le kedden

Több százezer autóst érint a határidő, miszerint január 31. kedd éjfélig érvényesek a tavaly vásárolt éves megyei és országos autópálya matricák. A mentességek és a

Tovább »