[GALÉRIA] Dobozba zárt szeretet

Mi vagyunk „a szeretet postásai” – fogalmazott találóan Fodor Gusztáv református lelkipásztor, a Magyar Református Szeretetszolgálat megyei koordinátora a megyei önkormányzat szeretetdobozainak átadó ünnepségén.

Szeretetdobozokat adtak át

A megyei önkormányzat idén is csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretetdoboz elnevezésű akciójához. Az összegyűlt adományokat a szolgálat ügyvezető igazgatójának, Juhász Mártonnak adta át Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke.

– Az a célunk, hogy könnyítsünk egy kicsit azoknak a családoknak a terhein, akiknek gondot okoz az ünnepre való készülés. Ezekkel az adományokkal talán kicsit szebbé tehetjük számukra a karácsonyt – mondta el Hubai Imre. – A tartós fogyasztási cikkeket és élelmiszereket, könyveket, illetve gyerekjátékokat tartalmazó csomagok heteken át érkeztek a megyeházára. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat felhívására mintegy 200 doboznyi szeretetdoboz gyűlt össze a megye minden szegletéből magánszemélyektől, civil és állami szervezetektől, országgyűlési képviselőktől, települési önkormányzatokon keresztül a megye lakosaitól, és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés tagjaitól.

A közgyűlés elnöke hozzátette: nagy öröm, hogy a megye ismét bebizonyította, hogy emberként képes megmozdulni, a jó célért képesek összefogni a térségünkben élők.

Juhász Márton köszönettel fogadta az adományokat.

– Ezek a dobozok azt mutatják, hogy az itt élők képesek észrevenni azokat, akik valamiben szükséget szenvednek. És az ételek, tárgyak mögött, mellett ott lapul a szeretet. Az országos akció során összegyűlt adományokból határon innen és túl is juttatunk el a rászorulók részére szeretetdobozokat, hiszen a Magyar Református Szeretetszolgálat a határon túli magyarlakta területeken lakó honfitársaink megsegítéséért is tevékenykedik. 

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights