[GALÉRIA] A külföldi missziós szolgálatot gyakorolták

Két napos zárógyakorlaton adnak számot tudásukról azok a katonák, akik részt vettek az MH Béketámogató Kiképző Központ 39. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyamán Szolnokon.

A külföldi missziós szolgálatot gyakorolták

A tanfolyam tizennégy nemzet részvételével zajlott a kiképző központban. A résztvevők közül tizennyolcan külföldről érkeztek. A Banglades, Ciprus, Egyiptom, Észtország, Georgia, Kazahsztán, Montenegró, Németország, Pakisztán, Portugália, Szlovákia, Ukrajna, valamint Zambia által delegált hallgatók mellett hét magyar katona is részt vett a képzésen.

A hallgatók az első héten az elméleti foglalkozások során elsajátították, illetve felfrissítették az ENSZ katonai megfigyelők számára szükséges alapismereteket, a tanfolyam második hetétől pedig már elhagyták a tantermet és járőrcsoportokban hajtották végre az életszerű helyzeteket szimuláló feladatokat a szolnoki központban és Egerbakta térségében, illetve légi felderítési gyakorlaton vettek részt az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison.

A zárógyakorlaton Szolnok-Szászberek-Besenyszög térségében egy fiktív műveleti területen kellett számot adniuk az elsajátított békefenntartói feladatokról: járőrözés, fegyverzet ellenőrzés, konfliktuskezelés, információgyűjtés, továbbá tárgyalni kell a „szemben álló felek” képviselőivel és a „helyi elöljárókkal”. Feladatuk többek között egy „menekülttábor” körüli konfliktus kezelése: egy táborlakó kezében felrobbant egy gránát, amit azért szedett össze, mert az elterjedt hírek szerint az ENSZ-katonák pénzt adnak a talált robbanószerekért. A megfigyelőknek emellett egy baleset kapcsán egyeztetniük kell a település polgármesterével: az ENSZ járőrök által elkövetett károkozások ellentételezéséről kell tárgyalást folytatni.

A felkészítés utolsó napján, október 8-án azok, akik sikeresen elvégzik a tanfolyamot, átvehetik az igazoló oklevelet. Ezáltal lehetőséget kapnak arra, hogy az ENSZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek által vezetett katonai megfigyelői missziókban, vagy más béketámogató művelet keretében külföldi szolgálatot teljesítsenek.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest