[GALÉRIA] Fürediek zenéltek az Alföld Katedrálisa előtt

Zenés nyáresti korzó cimmel indult térzenei koncertsorozat Kunhegyesen. A város református templomával szembeni téren első alkalommal, július 17-én koraeste a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar hangversenyét hallgathatták meg az érdeklődők.

[GALÉRIA] Egy év szünet után tért vissza a Kárásznap

Tiszaderzs leglátogatottabb rendezvényét tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tudták megtartani. Július 17-én azonban ismét halászlé, sült hal illata, valamint színpadi műsorok és más programok várták az érdeklődőket a kispályán és a sportcsarnokban.

[GALÉRIA] Csehországban segített a Tisza-tavi Keresztyén Polgári Kör

Hatalmas tornádó söpört végig június 25-én Csehország dél-morvaországi területén. A halálos áldozatok mellett több mint százötvenen megsérültek. A túlélők felkutatására és a károk felszámolására szinte azonnal megindultak a helyi szervezetek, de napok alatt több országból is érkeztek segítők, még a Tisza-tó partjáról is. A Magyar Református Szeretetszolgálattal együttműködésben a Tisza-tavi Keresztyén Polgári Kör hárommillió forint […]