Nem unatkoztak szombat délelőtt a tiszaföldvári tűzoltók

Rövid idő alatt három balesethez is vonulniuk kellett – írja hétvégi összefoglalójában a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

Két autó ütközött Tiszaföldváron. Fotó: Tiszaföldvár ÖTP

Sok munkával telt a szombat délelőtt a tiszaföldvári önkormányzati tűzoltóknak, akik rövid idő alatt három közlekedési balesetnél intézkedtek.

Az első a reggeli órákban történt Martfű határában, ahol négy autó karambolozott, közülük kettő az árokban állt meg. Szerencsés véletlen, hogy öt szabadnapos tűzoltó is megállt és megkezdte a járművek áramtalanítását a tiszaföldvári egység kiérkezése előtt, a munkát pedig közösen fejezték be. A helyszínre mentők is érkeztek.

Négy autó ütközött Martfűnél. Fotó: Tiszaföldvár ÖTP

Alig két óra múlva érkezett az újabb bejelentés, miszerint egy Tiszaföldvár külterületén lévő vasúti átjáróban ütközött egy autó és egy személyvonat. A járműben egy édesapa és a lánya utazott, előbbi beszorult a roncsba, őt a tűzoltók kiszabadították és átadták a mentőknek. Az egység emellett áramtalanította az autót. A vonaton negyvennégy utas és három dolgozó volt.

Vonat és autó ütközött egy vasúti átjáróban Tiszaföldvárnál. Fotó: Tiszaföldvár ÖTP

A tűzoltók a laktanyába való visszatérés közben, a tiszaföldvári Kossuth Lajos úton vettek észre egy balesetet, melynek során két személyautó ütközött össze. A tűzoltók mindkét járművet áramtalanították, majd letolták az úttestről.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest