[GALÉRIA] Színházi búcsú Balázs Péter direktortól

A Szolnoki Szigligeti Színház évadzáró társulati ülésén búcsúztatták hétfőn Balázs Péter igazgatót, aki 2007-2021 között, 14 éven át vezette a Szigligeti társulatát. Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta: végig következetes, a józan emberi értékekből nem engedő, megkérdőjelezhetetlenül magas színvonalú művészi és közösségi munka jellemezte a Balázs Péter által vezetett színházat.  – Igazgatósága […]

Nyári útfelújítások Abádszalókon és Tiszeszentimre környékén

A Magyar Közút tájékoztatása szerint, júliusban indul a Tiszaszenimre és Tiszaszőlős közötti szakasz rekonstrukciója. A tavasz során több útszakaszon is teljes útburkolati felújítást eszközöltek Abádszalók térségében. Ennek utolsó részeként, a Magyar Falu Program támogatásából, a település belterületén áthaladó 3216-os jelű út kap új aszfaltburkolatot mintegy 1,6 kilométeren. Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. […]

[GALÉRIA] Közösségépítés az ország cseresznyéskertjében

Hagyományos ízek, népi játékok, kézműves foglalkozás, és a Nagykörűn elmaradhatatlan cseresznyézés, így telt a június 12-én megrendezett közösségépítő rendezvény. Roma táncműsorral indult a program a Nagykörűi Szabadidőparkban, majd különféle játékok és foglalkozások keretében a látogatók próbára tehették rátermettségüket és kézügyességüket. A híres nagykörűi vendégszeretet jegyében finom helyi cseresznyével kínálták a résztvevőket. Roma lányok és asszonyok […]

Ismét lesz szúnyogirtás Szolnokon

Önkormányzati forrásból újabb légi és földi kémiai szúnyogirtás lesz a héten Szolnokon – tájékoztatott a megyeszékhely önkormányzata. Amennyiben az időjárás engedi – június 14-én (hétfőn) este lesz légi és földi kémiai gyérítés, majd az országos központi szúnyoggyérítés részeként várhatóan június 15-én (kedden) lesz földi melegködös beavatkozás. (Tartaléknap: június 16-17.). Június 18-án önkormányzati forrásból ismét légi […]

Nem unatkoztak szombat délelőtt a tiszaföldvári tűzoltók

Rövid idő alatt három balesethez is vonulniuk kellett – írja hétvégi összefoglalójában a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Sok munkával telt a szombat délelőtt a tiszaföldvári önkormányzati tűzoltóknak, akik rövid idő alatt három közlekedési balesetnél intézkedtek. Az első a reggeli órákban történt Martfű határában, ahol négy autó karambolozott, közülük kettő az árokban állt meg. Szerencsés véletlen, hogy […]

Terepjáró és személygépkocsi ütközött Kunszentmártonnál

Egy terepjáró és egy személygépkocsi ütközött össze péntek délután Kunszentmárton külterületén, a 44-es és a 442-es számú főút kereszteződésében – számol be a jasz.katasztrofavedelem.hu. Utóbbi járműből két utas nem tudott kiszállni, őket a kunszentmártoni hivatásos tűzoltók kézi erővel, illetve feszítővágó berendezés segítségével szabadították ki, majd átadták a mentőknek. Az egység ezen túlmenően mindkét autót áramtalanították, […]

Júniusban még kérhetnek a szülők gyermekfelügyeletet az iskolákban

Kedden véget ér a tanítási év és kezdetét veszi az iskolákban a vakáció. A családok helyzetének segítéséért, valamint a tanulók felzárkóztatásáért a tanítást követő két hétben az iskolák 1-8. évfolyamain meg kell szervezni a gyermekfelügyeletet, ahol ezt a szülők igénylik – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a június […]

Pedagógusnapi ünnepség a Jendrassikban

A járványhelyzet mérséklődésével – egy év kihagyást követően – ismét megrendezte hagyományos pedagógusnapi ünnepségét a Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikum. Több évtizeden át végzett kiváló, példamutató pedagógusi tevékenységükért a Szolnokért Emlékérem ezüst fokozatát adományozta Szalay Ferenc polgármester Cristian Marianna oktatónak, és Végh László nyugállományba vonult gyakorlatioktatás-vezetőnek.Az ünnepségen Boronkay emlékérmet kapott Juhász Attila Ferenc oktató […]

[GALÉRIA] Ismét sokakat vonzott a helyi termékek vására

Kézműves termékek, őstermelőktől származó sajtok, szörpök, füstölt áruk, zöldségfélék sorakoztak a vasárnap délelőtt a Hild téren rendezett helyi termék vásár pultjain. A havi rendszerességel megtartott, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő vásárra ezúttal is nagyon sokan kilátogattak, hogy feltöltsék készleteiket, nézelődjenek, finomságokat kóstoljanak.

[GALÉRIA] Vakációindító gyermeknap a Tiszaligetben

Kicsik és nagyok egyaránt remekül szórakoztak vasárnap a szolnoki Tiszaligetben rendezett Vakációindító gyermeknapon. A Szolnoki Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány szervezésében zajló programon felléptek többek között helyi csoportok, tapsolhattak a nézők Szandinak és Sramek Péternek, de volt kutyabemutató, játszóház, vidámpark és kézműves foglalkozások, népi gyermekjátékok is.