Bővítették a gyógyszertámogatásra jogosultak körét Szolnokon

Több mint egy esztendeje keseríti az életünket a járvány, a szolnoki önkormányzat települési gyógyszertámogatással kapcsolatos döntése azonban sokak számára jelenthet segítséget.

A részletekről Györfi Mihály alpolgármester sajtótájékoztatón számolt be szerdán. Eszerint a város önkormányzata 2021. május 1-jétől bővítette a települési gyógyszertámogatásra jogosultak körét oly módon, hogy megemelte a támogatásra való jogosultság felső jövedelemhatárát 69 ezer forintról 76 ezer forintra, illetve egyedül élő személy esetén 86 ezer forintról 95 ezer forintra.

Az alpolgármester kiemelte, hogy a támogatás összege nem változik azok esetében, akik a korábbi jövedelemhatár alapján jogosultak a támogatásra, így jövedelmüktől és gyógyszerköltségüktől függően legfeljebb 12 ezer, illetve 9 ezer forint támogatásban részesülhetnek. A jövedelemhatár emelése miatt jogosulttá válók támogatása a gyógyszerköltség 50 százaléka, de legfeljebb havi 6 ezer forint 2021. május 1. után.

Aki igényelni szeretné a települési gyógyszertámogatást, annak kérelmet kell benyújtani, melyhez a nyomtatvány megtalálható a város honlapján (https://info.szolnok.hu/files/1883959701_Telepulesi_gyogyszertamogatas_iranti_kerelem.pdf), illetve elérhető a Szociális Támogatások Osztályán (Kossuth tér 1., régi Néplap székház).

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Egy halas hétvége Szolnokon

A Tiszai Hal Napja és Sparhelt Fesztivál nem titkolt célja, hogy megismertesse a rendezvényre kilátogatókat a Tisza mentén élők hagyományaival, a tiszai halból készíthető finomságokkal.

Tovább »