Erős strandszezonban bíznak Abádszalókon

Balogh Gyula Új Néplapnak adott interjújában kiemelte, a szabadvízi strand mellett fedett uszoda és melegített vízű strand is várja majd idén a látogatókat.

Az Abádszalóki Szabadstrand. (Fotó: Bekecs Sándor)

A megyei napilap megkeresésére a településvezető elmondta:

A szolgáltatások széles köre várja majd a városba látogatókat, hiszen a szabadvízű strand mellett, egy fedett uszoda, és a melegített vízű fürdő is elérhető lesz, mindenki megtalálhatja a neki kedves fürdőzési, strandolási lehetőséget

Hozzátette, a Kisfaludy Programban két önkormányzati tulajdonú szálláshely újult meg a Füzes Panzió területén, illetve több magánszálláshely is korszerűsödött a közelmúltban. Kiemelte, hogy fontos mérföldkő a Fegyvernek-Tiszafüred közötti 3216-os út abádszalóki szakaszának felújítása. Ennek harmadik ütemében Füredi út, a Balassi út kereszteződésétől Tiszaderzs felé a várostábláig tartó szakasza kap új burkolatot.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Félúton a nagyiváni bölcsőde

A Fő úton lévő régi szolgálati lakást alakítják át – tájékoztatta portálunkat a helyhatóság. A tavalyi évben nyert 120 millió forint uniós támogatást a nagyiváni

Tovább »

Bölcsődét alakítanak ki Szajolban

A település önkormányzata 356 millió forintot nyert a beruházás megvalósítására. Uniós forrásból alakítanak ki a Szajoli Tiszavirág Óvoda Bölcsődei Tagintézményeként két új bölcsődei csoportot, összesen

Tovább »