Nagy Viktor régi álma teljesült

Régóta tudjuk, hogy Nagy Viktor klasszis teljesítményében nyugodt szívvel bízhatunk a legnehezebb pillanatokban is. Ilyenek pedig mostanában bőséggel akadnak a Szolnoki Dózsa vízilabdacsapatának háza táján… – Az OSC játékosai hitetlenkedve figyelték, amint sorra kivédted a büntetőiket az Eurokupa döntőjében. Hogyan élted meg azokat a pillanatokat? – Mindannyian nagyon elszántan akartuk azt a győzelmet, hiszen sokunkéremkollekciójából […]

Újabb telepítés a Tisza-tavon

A mai nap folyamán egynyaras pontyok kerültek a tározóba. A Tisza-tavi Sporthorgász Kft. tájékoztatása szerint összesen 2700 kilogramm halat helyeztek el a tóban Poroszló és Sarud térségében. Az idei évben ez volt az utolsó egynyaras egyedtelepítés, pénteken a háromnyaras korosztállyal folytatódik a munka.

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet a kunmadarasi férfi

Közlekedési baleset történt tegnap délután Tiszaörsön. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint, egy kunmadarasi lakos közlekedett személygépkocsival Tiszaörs belterületén tegnap délután. Haladása során áttért a másik sávba, ahol egy vele szemben közlekedő autóval ütközött. A vétlen autós egy másik parkoló autónak csapodott az ütközés során. Az autóban utazók nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az ellenőrzés […]

Szerdára maradt a döntés

Egészen az utolsó negyedig úgy tűnt, pontot tehet a bajnokság végére az Olaj. Szerdán minden eldől. Férfi kosárlabda NB I., döntő Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Szolnoki Olajbányász 76-70 (16-19, 22-22, 14-21, 24-8) Falco: Váradi, Doktor, Benke 2, Bruinsma 15/3, Keller 14. Csere: Perl 28, Anderson 5/3, Barac 10. Edző: Gasper Okorn Szolnok: Warner 13/3, […]

[GALÉRIA] Fiatal versenyzők a Holt-Tiszán

Ismét benépesült a Holt-Tisza a hét végén, hiszen ifjúsági versenyét rendezte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. A szolnoki Holt Tiszai Vízisport Központ előtt lévő versenypályán rendezett nagyszabású megmérettetésre negyvenhárom tagszervezet nevezett több száz versenyzőjével. Természetesen köztük volt a Szolnoki Sportcentrum és a Szolnoki Kajak-Kenu Klub tíz fiatalja is, akik szép eredményeket értek el.

[GALÉRIA] Pünkösdi majális a templomkertben

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg Szolnokon a Pünkösdi majálist a megújult Belvárosi Nagytemplom kertjében. Nagy sikere volt a Szolnok Belvárosi Római Katolikus Egyházközség által szervezett pünkösdi rendezvénynek. Négy bográcsban főtt a különböző ebéd, napközben több mint háromszázan vettek részt a rendezvényeken. Az ünnepi szentmisét követően előadást hallgathattak meg a szülők, a gyermekek számára pedig meglepetésként íjászat, […]