Nem jelentett gondot a digitális átállás a középiskolai képzésben

Az egy évvel korábbi helyzethez hasonlóba kerültek a szakközépiskolák és a gimnáziumok a koronavírus járvány második- és harmadik hullámának következtében. Felkészültebben, tapasztaltabban érte az intézményeket a digitális átállás.

A kunhegyesi KSzC Nagy László Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola is könnyedén vette a tavaly őszi átállást korábbi tapasztalataira támaszkodva. Mint azt Metzinger Ferenc igazgatótól megtudtuk, március 8-ig a diákok digitális oktatásban vettek részt, egyedül a szakmai gyakorlatok folyhattak jelenléti formában. Informatikai eszközökkel nem rendelkező diákoknak pedig igyekeztek kölcsönözni megfelelő eszközöket, illetve a leghátrányosabb helyzetűeknek biztosították a papír alapú tanulást. Segítségükre volt a Máltai Szeretetszolgálat és családsegítő is.

Hasonlóan gördülékeny volt az átmenet a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola intézményeiben is. A nyolcosztályos gimnázium miatt a pedagógusoknak nagy odafigyelést igényelt mind a jelenléti mind az online órák megtartása – tudtuk meg Dr. Pásztorné dr. Vass Anikó intézményvezetőtől. Hozzátette, az idei évben is lesz lehetőség Tiszafüreden emelt szintű érettségit tenni. A tavalyi angol után, most történelemből vizsgázhatnak a diákok.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Félúton a nagyiváni bölcsőde

A Fő úton lévő régi szolgálati lakást alakítják át – tájékoztatta portálunkat a helyhatóság. A tavalyi évben nyert 120 millió forint uniós támogatást a nagyiváni

Tovább »

Bölcsődét alakítanak ki Szajolban

A település önkormányzata 356 millió forintot nyert a beruházás megvalósítására. Uniós forrásból alakítanak ki a Szajoli Tiszavirág Óvoda Bölcsődei Tagintézményeként két új bölcsődei csoportot, összesen

Tovább »