Kunhegyesi fafaragások a Vatikánban

A kunhegyesi fafaragó, Czupp Pál munkáját is kiállították tavaly év végén a pápai államban.

Fotó: Ujvári László

Közel egy hónapig volt látható a Szent Család megpihen című alkotása a Szent Péter téren. Mint azt kérdésünkre elmondta, hét hazai kézműves egyikeként képviselhette munkája hazánkat. A kiállított darabokat az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának tagjai választották ki a nevezők közül, melyeket december 13. és január 10. között tekinthettek meg az érdeklődők.

A fafaragó mester a koronavírus járvány ideje alatt is dolgozik. Legutóbb az egykori Eiler-ház helyén épülő tűzoltó és polgárőr székház homlokzatára készítette el a tűzoltók és polgárőrök védőszentjeinek, Szent Flórián és Szent László faragott szobrát. Hozzátette, hamarosan nyugdíjba vonul, azonban a fafaragást nem szeretné még sokáig abbahagyni, ezért is tartja fontosnak, hogy felvegye a koronavírus elleni védőoltást és már az elsők között regisztrált arra.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Félúton a nagyiváni bölcsőde

A Fő úton lévő régi szolgálati lakást alakítják át – tájékoztatta portálunkat a helyhatóság. A tavalyi évben nyert 120 millió forint uniós támogatást a nagyiváni

Tovább »

Bölcsődét alakítanak ki Szajolban

A település önkormányzata 356 millió forintot nyert a beruházás megvalósítására. Uniós forrásból alakítanak ki a Szajoli Tiszavirág Óvoda Bölcsődei Tagintézményeként két új bölcsődei csoportot, összesen

Tovább »