Közösségi házat alakítanak ki fiataloknak Tiszafüreden

A szabadidő eltöltésére, tanulásra is alkalmas lesz a régi kollégium melletti épület.

A lepusztult épület felújítására 60 millió forint, míg felszerelésére további 15 millió forint támogatás áll rendelkezésre. A munkálatokat a napokban kezdték meg.

Ujvári Imre polgármester tájékoztatása szerint, a közösségi ház

nyitva fog állni minden fiatal előtt, akinek nincs hová mennie iskola után, vagy csak szeretne a barátaival valahol egy kis időt eltölteni.

Többek között fejlesztő játékokkal, könyvekkel, társasjátékokkal, televízióval, projektorral és interneteléréssel is felszerelik majd a házat. Az udvaron pedig játszóteret és főzőhelyet is kialakítanak.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Mától tilos a hálapénz

Tavaly októberben derült ki, hogy megtörténik a régóta sürgetett korszakváltás a hazai egészségügyben – írja a Mandiner. Mától kikerül a rendszerből a hálapénz, emelkednek az

Tovább »