Új hűtőház és piactér is épült Nagyivánon

Vegyesen alakult a tavalyi év, de jó hír, hogy támogatást nyert a minibölcsődés pályázatunk – fogalmazott Bári Ágnes polgármester.

Nagyiván településvezetőjét kérdeztük az elmúlt év történéseiről, tapasztalatairól. Mint megtudtuk, a koronavírus-járvány időszaka alatt sem álltak le a beruházások a faluban, így elkészülhetett az új piactér és hűtőház, valamint több utcát is felújítottak a lakosság nagy örömére. Továbbá támogatást nyertek egy nyolc fős minibölcsőde építésére is 120 millió forint értékben.

A Magyar Falu programban is szépen szerepelt a település: új eszközöket szereztek be a közterületek karbantartására, valamint a helyi művelődési ház számára, mely utóbbinak padlóját is felújították. Az őszi kiírásokon pedig az óvoda tetőjének és nyílászáróinak cseréjére, illetve a Községháza fejlesztésére nyert el az önkormányzat további támogatási összegeket.

A járványidőszak alatt közel 3 millió forintot fordítottak a költségvetésből védekezésre. Mint megtudtuk, átlagon felüli volt a lakosságarányos fertőzöttség. Mindezek mellett sikerült minden háztartásba maszkokat, illetve karácsony előtt ajándékcsomagot eljuttatniuk, továbbá több mint százhúsz hátartásba jutott szociális tűzifa is.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Nem a saját házát adta el

Szolnoki Járási Ügyészség vádat emelt csalás bűntette miatt egy 48 éves törökszentmiklósi férfivel szemben. A vádirat szerint a férfi még 2020. nyarán állapodott meg egy

Tovább »