Ők kapták Szolnok kulturális díjait (VIDEÓ)

Az országos járványügyi helyzetre való tekintettel Szolnok önkormányzata a Magyar Kultúra Napján egy rövid online műsorral mondott köszönetet mindazoknak, akik ebből az alkalomból kitüntetésben részesülnek.

A programban a Himnuszt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában hallhatták, ezt követően köszöntőt mondott Szalay Ferenc polgármester. A műsort Molnár László Jászai-díjas színművész szavalata zárta.

Ebben az esztendőben Kaposvári Gyula-díj elismerésben részesült Barabás Botond, a Szolnoki Szigligeti Színház színművésze és Tóth Lajos, a Verseghy Ferenc Gimnázium rajz szakos pedagógusa.

A város pedagógiai díjában, Szurmay Ernő-díj elismerésben részesült: Császár István, Dégi Zoltánné, Hegyiné Bálint Ilona, Józsa Gabriella, Kovácsné Boross Zsuzsanna, Strázsi Sándor, és a Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nevelőtestülete.

Szolnok tudományos díját, a Laki Kálmán-díjat Dr. Nagy Béla, a Varga Katalin Gimnázium biológia-kémia szakos tanára vehette át.

Szolnok Város Sportjáért Díjban részesült Asztalos István ejtőernyős versenysportoló, idősebb Cseh Sándor, a Szolnoki Dózsa vízilabdaklub utánpótlásedzője és Ujné Kálmándi Zita, a Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola testnevelőtanára, FIT KID edző.

Tiszavirág Turisztikai Díjat vehetett át Kondor Balázs, a Magyar Államvasutak Zrt. osztályvezetője és a Tisza Mozi Kft. dolgozói közössége.

A 2021. évi Rotary Mecénás-díjat – Tóthné Páncsics Edina rajztanár munkáját kiemelve – a Magiszter Fényes Adolf Szolnoki Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola kapta.

A „Béres-díj Szolnok Kultúrájáért” elismerést 2021-ben Munkácsyné Danyi Zsuzsanna vehette át.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Mától tilos a hálapénz

Tavaly októberben derült ki, hogy megtörténik a régóta sürgetett korszakváltás a hazai egészségügyben – írja a Mandiner. Mától kikerül a rendszerből a hálapénz, emelkednek az

Tovább »