Hódtorlaszokat bontottak el a Tápión

Hódtorlaszok okoztak jelentős visszaduzzasztást a Tápió folyón Újszász térségében – számol be honlapján a KÖTIVIZIG. Az elmúlt évtizedben az ország több vízfolyása mentén talált megfelelő élettérre az eurázsiai hód (Castor fiber), így nem ritka a Közép-Tisza vidékén sem, sajátos nyomaival a Tisza, a Tisza-tó, a Zagyva mentén egyaránt találkozhatunk. Jelenlétükről leginkább kidöntött fák árulkodnak, de […]

Új „fajárgány”! Ismét alkotott a tiszaörsi ezermester, Puskás István

Már megszokott, hogy év elején menetrendszerűen érkezik valamilyen, a nyilvánosságot „sokkoló” alkotás a tiszaörsi ezermestertől. Ezúttal egy, a régi időkből ismerős kisbuszt készített Puskás István. Az elsőre kicsinek tűnő járgányban egy felnőtt – ha nem is kényelmesen, de elfér. A vezetéséhez pedig nem kell különleges képesség. Igen! Mint minden korábbi alkotása, ez is működőképes. „Pöccre […]

Két távozó Tiszafüredről

Kalmár Ferenc és Gajda Márkó is elköszönt a sárga-kék együttestől. Felélénkült a játékosmozgás az NBIII-as Tiszafüred labdarúgó csapatánál a januári átigazolási időszakban. Ezúttal a távozók oldalán jelentették be Kalmár Zsoltot, aki a listavezető Tiszakécskénél folytatja pályafutását. Szintén távozik az egykori korosztályos válogatott, Gajda Márkó is: Az elmúlt fél évet klubunknál töltő 21 éves, egykori korosztályos […]

Lopás egy abádszalóki óvodából

A helyi férfi egy futóbiciklit és egy rollert vitt el. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint, január 22. és 25. között egy abádszalóki óvodából tűnt el egy futóbicikli és egy roller. Az egyenruhások adatgyűjtést követően azonosították, majd elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 23 éves helyi férfit, aki beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a futóbiciklit […]

Kerék közepébe szorult Tücsök

Egy aggódó gazdi kopogtatott kopogtatott szombat este a tiszaföldvári önkormányzati tűzoltó-parancsnokság laktanyájának ajtaján. Az aggódó gazdi házi kedvencét, Tücsök nevű kutyáját hozta magával, akinek a feje egy kerék közepébe szorult – írja a jasz.katasztrofavedelem.hu. A tűzoltók megvizsgálták a lehetőségeket és végül sarokköszörű segítségével tágították ki a felni közepén lévő nyílást, amelyből a kutyus biztonsággal ki […]

A beruházások éve lesz 2021 is Tiszafüreden (VIDEÓ)

Nehéz, de sikeres évet zárt Tiszafüred 2020-ban – értékelt röviden Ujvári Imre polgármester. Az elmúlt esztendő történései mellett, az idei tervekről is kérdeztük a városvezetőt. Jelenleg a 2021-es év költségvetésének megalkotása zajlik a Városháza falain belül, melynek középpontjában elsősorban a járvány elleni védekezés – eszközök, tesztek beszerzése -, másodsorban pedig az új uniós ciklus pályázataira […]

Két tonnányi élelmiszer a rászorulóknak

Két tonna tartós élelmiszer érkezett kedden a Humán Szolgáltató Központ által koordinált Szolnok Segít programhoz. Immár nyolcadik éve támogatja a nehéz helyzetben élő szolnokiakat a program. A karitatív kezdeményezés sikeréhez számos segítő szándékú adományozó – cégek, magánszemélyek, intézmények – hozzájárult az évek során. Ezúttal Ligeti József önkormányzati képviselő jóvoltából érkezett a nagy mennyiségű élelmiszer, aki […]

Sávlezárás Szolnokon

Egy személygépkocsi Szolnok, Temető út 52. szám előtt a kijelölt gyalogos-átkelőhelynél tilos jelzésen áthaladó, és az úttesten közlekedő gépkocsi elé lépő gyalogost elsodorta ma reggel 7 óra körül. A baleset során – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a gyalogos 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.  A rendőrök a Temető úton a Tószegi út irányába […]

Keresik Szolnok családbarát munkahelyeit

Ismét meghirdetik a Szolnok Családbarát Munkahelye pályázatot. A cégek több kategóriában pályázhatnak február 15-ig. Az elmúlt esztendőben többek között a Diaverum szolnoki dialízis központja és a Jelmez-Art Kft. részesült ebben az elismerésben. Most a város önkormányzata ismét várja a 5-49 fő közötti munkavállalót foglalkoztató, a 50-250 fő közötti munkavállalót foglalkoztató, 250 fő feletti munkavállalót foglalkoztató […]

Verified by MonsterInsights