Arra ébredt, hogy épp kirabolják

Egy öcsödi idős asszonyhoz tört be volt szomszédja vasárnap éjszaka. A 25 éves nő először gyógyszereket vett magához a konyhaszekrényből, majd a sértett hálószobájába ment, ahol mobiltelefonokat próbált elvinni a szekrényből. Az idős asszony felébredt és rajtakapta a betörőjét, de az elmenekült. A rendőrök később előállították a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra. Kihallgatása során beismerő vallomást tett.

Holnaptól változnak a jótállási szabályok (VIDEÓ)

Például egyről három évre is emelkedhet egy mobiltelefonra vállalt jótállási idő – derül ki a megyei kormányhivatal tájékoztató videójából. Borítóképünk illusztráció FOTÓ: CSUDAI SÁNDOR – ORIGO

Megérkezett a vakcina a Hetényi kórházba

2021. január 1-én megkezdődik az egészségügyi dolgozók oltása a koronavírus elleni vakcinával a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben – tájékoztatott sajtóközleményében Piroska Miklós, a kórház főigazgatója. Az intézetbe 1.950 adag oltóanyag érkezett december 30-án, természetesen a szigorú szállítási, tárolási, hűtési előírásoknak megfelelően. Az előzetes felmérések szerint a kórház dolgozóinak közel harmada jelezte, hogy kéri a […]