Virágözön a Városmajor úton

Szolnokon hiánypótló az egykori Verseghy nyomda helyén lévő C&L Flóra Virág és Dekoráruház, amely október 19-től, hétfőtől várja vásárlóit. Az üzlet ünnepélyes megnyitójára Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere is ellátogatott.

Amint Varjú Ákos, a C&L Flóra Kft. vezetője ünnepi köszöntőjében felidézte, harminc évvel ezelőtt feleségével a Kertészeti Egyetemet friss diplomásaként Hollandiában szereztek tapasztalatot. Néhány hónap után azonban visszatértek, s az elmúlt évtizedekben Szolnokon építették fel vállalkozásukat, amely kész virágcsokrokkal látja el Nyugat-Európát, illetve kisebb-nagyobb bevásárlóközpontok polcait. A termelés 400 négyzetméteres üzemcsarnokban folyik, most pedig egy virág- és dekoráruházat is nyitottak. A cég az elmúlt mintegy 10 esztendőben közel 10 millió terméket állított elő, napi kilencezer virágcsokor készül az üzemben, s mostantól már a szolnokiak is vásárolhatnak náluk.

– Öröm látni, hogy ez a fejlesztés milyen remekül illeszkedik a városrész rehabilitációjába – emelte ki Szalay Ferenc polgármester. – Az egész városrész fejlődik, egymást követik a beruházások. A körforgalom kiépítése, a Mester úti projekt megvalósítása, az egykori tüdőkórház területén kialakuló családi szabadidő park vonzóbbá és élerhetőbbé teszik a mindennapokat az itt lakók számára.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest