Új óvoda épülhet Szandaszőlősön és a Kertvárosban – képek

Amennyiben a város önkormányzati képviselői a csütörtöki közgyűlésen megszavazzák, 1,6 milliárd forintos óvodafejlesztés indulhat el Szolnokon. Ennek köszönhetően a kertvárosi és a szandaszőlősi ovi újjáépülhet, a Kolozsvári útit pedig felújítják.

A holnapi közgyűlésen szavaznak a képviselők a támogatás befogadásáról. A tervezett fejlesztésről szerdán sajtótájékoztató keretében számolt be dr. Kállai Mária, a térség országgyűlési képviselője és Szalay Ferenc polgármester, illetve az önkormányzati képviselők.

Dr. Kállai Mária hangsúlyozta: a város elkötelezett amellett, hogy a felnövekvő nemzedéknek a lehető legjobb intézményi rendszert biztosítani tudja.

– Nemrég jelentettük be három óvoda fejlesztésének lehetőségét, majd a Szapáry, illetve a Hold utcai óvoda újjápülésének is együtt örülhettünk. Amikor a Kolozsvári útinak gyors segítség kellett, szinte azonnal megkapta – emlékeztetett dr. Kállai Mária.

Szalay Ferenc polgármester a szandaszőlősi Eszterlánc óvoda felújításának részleteiről beszélt. Mint mondta, eredetileg csak felújításra készültek, ám kiderült, hogy  olyan állapotban van az épület, hogy erre nincs lehetőség, így újat kell építeni. Az új óvoda a telek másik oldalán épül meg, így a gyerekek szinte csak keveset érzékelnek majd a változásból. Nem kell ideiglenesen máshová járniuk, továbbra is ugyanazt az ellátást kapják, csak épp át kell sétálniuk, ha elkészül az új épület.

– Köszönet Magyarország kormányának, hogy a kertvárosi és a szandaszőlősi óvoda újjáépülhet, a Kolozsvári úton lévőt pedig felújíthatjuk. Ezen belül is köszönet Oláh Gábor helyettes államtitkárnak, hogy villámgyorsan átlátták a problémát és megkaptuk ezt a forrást. Holnap ennek a pénznek a fogadását kell megszavaznia a szolnoki közgyűlésnek, hogy újjá tudjuk építeni – mondta a polgármester. Szekeres Éva, a körzet önkormányzati képviselője hozzátette: képviselőként üdvözöl minden olyan beruházást, fejlesztést, ami Szandaszőlősre érkezik, s kiemelten fontos, hogy a fiatalokat itt tudják tartani. Szanyi István önkormányzati képviselő pedig szandaszőlősi lakosként is megköszönte ezt a fejlesztést, s mint mondta, nagyon örül, hogy korábbi választási ígérete ily módon megvalósulhat. 

Fotók: CSI

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights