Félelem és rettegés az újszentgyörgyi tyúkudvarban

Akár egy év letöltendő is járhat többszörösen visszaeső tyúktolvajoknak, derül ki a megyei főügyészség tájékoztatásából.

A Tiszafüredi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy 33 éves tomajmonostori és egy 35 éves kunhegyesi férfi ellen lopás vétsége miatt – közölte szerkesztőségünkkel Dr. Zsilka László helyettes szóvivő.

A vádirat szerint a két férfi szeptember 22-én a késő délutáni órákban a sértettet gépkocsival meglátogatta újszentgyörgyi lakásán. Miközben az egyik vádlott a sértettet becsalta a házba, hogy beszélgessenek, addig a társa a ház melletti baromfiólból eltulajdonított egy libát, egy kakast és több tyúkot is. A jószágokat betette a gépjármű csomagtartójába. Mikor végzett, dudálással jelzett társának, aki kijött a házból és sietve elhajtottak.

Az ügyészség a többszörös visszaeső vádlottal szemben – amennyiben beismerő vallomást tesz az előkészítő ülésen – 1 év végrehajtandó börtönt és 2 év közügyektől eltiltást, míg társával szemben 100 óra közérdekű munka büntetést indítványozott. 

Képünk illusztráció (Pixabay).

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Ünnepi megemlékezés Tiszafüreden

Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak emléke előtt tisztelegtek Tiszafüreden, október 22-én. A megemlékezést a Városháza előtti 1956-os emlékműnél tartották. F. Kovács Sándor köszöntője után

Tovább »