Tisztességesnek találták a kuponos akciókat

Nem talált kirívó problémát a kuponos akcióknál az Innovációs és Technológiai Minisztérium az idei ellenőrzéseken – közölte a tárca hétfőn.

Azt írták, a minisztérium az elmúlt évekhez hasonlóan újra elrendelte a kuponos értékesítés fogyasztóvédelmi vizsgálatát. A szakhatóság és a tárca IT-laboratóriuma az őszi kuponnapok során is rendszeresen végez próbavásárlásokat a fogyasztók és a tisztességes vállalkozások érdekében. A gyakori ellenőrzéseknek köszönhetően eddig kevés problémát találtak, kirívó esetek mostanáig idén sem voltak.

Keszthelyi Nikoletta, az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta: „Az online kuponos akciók tavalyi vizsgálata során a hatóság a próbavásárlások mindössze tizedénél talált valamilyen hiányosságot. A kifogásolási arány idén is hasonlóan alacsony, 12 százalékos a webáruházakban, az üzletekben pedig mindössze a próbavásárlások 4 százalékánál tártak fel problémát. A mulasztások jellemzően kisebb súlyúak, leginkább a felhasználási feltételekre vonatkozó előzetes tájékoztatás meglétével, pontosságával kapcsolatosak.”

A kuponos akcióban kínált termékre, szolgáltatásra is az általános szavatossági-jótállási előírások és panaszkezelési szabályok vonatkoznak. Vásárlás során ellenőrizni kell, hogy levonták-e a kedvezmény összegét, és érdemes odafigyelni az akció kuponon feltüntetett határidejére, az árengedmény mértékére, a különböző termékkapcsolásokra is – hívta fel a figyelmet a minisztérium.

Számos webáruház, applikáció értékesít hagyományos üzletben vagy más online shopban felhasználható kuponokat. Ha a fogyasztó nem elégedett az akciósan vett termékkel vagy szolgáltatással, akkor jogait a terméket forgalmazó vagy a szolgáltatást ténylegesen nyújtó céggel szemben érvényesítheti.

Probléma esetén először mindig az üzlettel vagy a webáruház üzemeltetőjével érdemes felvenni a kapcsolatot. Ha a vállalkozással nem sikerül megegyezni, a fogyasztóvédelmi hatósághoz, egyedi igények rendezése ügyében a fővárosban és a megyeszékhelyeken elérhető békéltető testületekhez lehet fordulni.

Keszthelyi Nikoletta kiemelte, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság szeptembertől fokozott figyelmet fordít a kuponnapokra a hagyományos és az online kereskedelemben. Jogsértés esetén elsőre jellemzően csak figyelmeztetnek, másodjára viszont akár százezer forintos nagyságrendű bírságot is kiszabhatnak.

hirado.hu

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Vasútmodellek hétvégéje

Kicsiknek és nagyoknak kellemes kikapcsolódást nyújthat az a kiállítás, amely szombaton és vasárnap látható Szolnokon, a VOKE CSomóponti Művelődési Házban. A Szolnoki Vasútmodellező Klub hosszú

Tovább »

Polgárőrök elismeréseit adták át – képek

Öt megye polgárőrei találkoztak szombaton Szolnokon. A regionális nagygyűlésen a szervezet legfontosabb elismeréseit adták át. Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye polgárőr szervezeteinek regionális

Tovább »