Öt alkalommal loptak egy telephelyről, vádat emelhetnek ellenük

Kép: police.hu

A jászberényi rendőrök vádemelési javaslattal megküldték az iratokat az ügyészségnek.

A Jászberényi Rendőrkapitányságon lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás két jászárokszállási lakos ellen, akik 2020. április 25-én bementek egy helyi telephelyre és onnan eltulajdonítottak egy padot. A rendőrök a rendelkezésre álló kamerafelvételek alapján azonosították a két feltételezett elkövetőt, akiket elfogtak és előállítottak, majd gyanúsítottként kihallgattak. A nyomozók az elszámoltatás során megállapították, hogy a 19 és 20 éves férfi 2020. március 21. és április 25. között további 4 alkalommal bement a telephelyre és onnan elvittek egy kádat, benzinmotoros fűnyírót, alumínium létrát, talicskát, 5 tekercs nádszövetet, 23 db támasztó karót és lemezhulladékokat. A jogsértők az eltulajdonított tárgyak egy részét eladták, illetve eltüzelték.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a jászberényi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

police.hu

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Kedden szükség lehet az esernyőre

Kedden erősen felhős, borongós időre számíthatunk, helyenként kisebb eső, átmeneti zápor is kialakulhat, északkeleten elszórtan egy-egy zivatar sem kizárt.  Az északnyugati szelet többfelé kísérhetik élénk, néhol

Tovább »