Ülésezett a Kunszövetség

Tisztújító közgyűlést tartotta vasárnap a karcagi Lovagi Udvarban a Kunszövetség. A megjelent tagokat, a kis- és nagykunkapitányokat, a nagykun települések polgármestereit, a Somogyi Kunok Egyesületének, a karcagi Talpas Íjász Egyesület valamint a kunszentmiklósi Iloncsuk Szabadcsapat tagjait F. Kovács Sándor elnök köszöntötte, majd a napirendek előtt a jelenlévők egyperces néma felállással emlékeztek meg az idén elhunyt […]

Palánta piknik

Fogadalmat tettek a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola elsősei a Palánta piknik keretében a Református Templomkertben. A három első osztály tagjai osztályfőnökeikkel tettek fogadalmat – melynek szövegét a másodikosok mondták elő számukra – Földváriné Simon Ilona igazgató és a másodikos évfolyam tagjai, tanítói előtt arra, hogy jól tanulnak majd iskolásként és méltón viszik tovább a […]

PET-kalózok segítsége Kiskörén

A Közép Tisza-vidéki  Vízügyi Igazgatóság  által a Kiskörei vízlépcső felvizéről kitermelt száznegyven köbméter hulladékot szelektálták és bálázták PET-kalózok augusztus 26. és 29. között Kiskörén – számol be honlapján az igazgatóság. Az árhullámokkal idén is nagy mennyiségű, uszadékfából és háztartási szemétből álló szennyezés érkezett a Kiskörei vízlépcsőhöz. A felhalmozódott uszadék egyrészt a turisztikailag frekventált terület környezetét […]

30 fokos meleget hoz a kedd is

Kedden is rengeteg napsütésre, száraz időre számíthatunk, a legmagasabb hőmérséklet 29 és 33 fok között alakul.  A légmozgás többnyire gyenge, mérsékelt marad. Hajnalban 10-16 fok várható. Tisza-tó: 23 °C. Csütörtökön hidegfront, péntekre lehűlés érkezik Szerdán is a napsütés lesz túlsúlyban, a Dunántúlon takarhatja több felhő a napot. Hajnalban 10-17, délután 28-32 fokot mérhetünk. A légmozgás szinte mindenütt […]

Lesből próbálták kivégezni az amerikai rendőröket + videó

A Black Lives Matter megpróbálta megakadályozni az áldozatok ellátását. Joe Biden demokrata elnökjelölt vasárnap a fegyvertartási szabályok szigorítására szólított fel, miután a megelőző napon a Los Angeles megyei Comptonban ismeretlen tettes lesből rálőtt a megyei sheriff hivatalának két járőröző munkatársára, súlyosan megsebesítve a gépjárművükben a járda mellett parkoló rendőröket. A térfigyelő kamera felvétele szerint egy […]

A szabadstrand fejlesztése sem terheli a hitelkeretet Tiszafüreden

A folyamatban lévő szabadstrand felújítás plusz költségeit támogatja 100 %-ban a Kormány, azaz mèg 23 059 775 Ft-al járulnak hozzá a fejlesztéshez, a korábban elnyert pályázati támogatáson felül – írja közösségi oldalán Ujvári Imre polgármester. A városvezető közleményében tájékoztat továbbá arról is, hogy az önkormányzat által 2018 év végén nyitott hitelkeret felhasználása minimális, 186,5 millió […]

Az MSZP vezető politikusa kiállt az antiszemita jelölt mellett

Kunhalmi Ágnes, akit várhatóan a Magyar Szocialista Párt a hét végén társelnökévé választ, kiállt a rasszista, antiszemita, kirekesztő kijelentéseiről elhíresült Bíró László mellett, aki az ellenzéki összefogás képviselőjelöltje a tiszaújvárosi időközi országgyűlési választáson – írja a Magyar Nemzet. Kunhalmi az ő jelöltjüknek nevezte Bíró Lászlót, aki korábban Judapestnek nevezte Budapestet és tetűcsúszdásokról értekezett. Saját bevallása […]

A Magyar Államkincstár szerint a fővárosnak 135 milliárdja van állampapírban

Budapest főváros önkormányzata 134,98 milliárd forinttal rendelkezik állampapírban, nettó készpénzállományának összege több mint 27 milliárd forint – közölte a Magyar Államkincstár. Az államkincstár tájékoztatása szerint a Budapest főváros önkormányzata, mint Adatszolgáltató július 20-án nyújtotta be a Magyar Államkincstár (MÁK) által üzemeltetett államháztartás információs (KGR-K11) adatgyűjtő rendszerbe a 2020. II. negyedéves időközi mérlegjelentés adatszolgáltatását. Közölték: „Az […]

A Biztonság Hete is a világhálóra költözik

A járványveszély miatt a világhálóra költöztették a szervezők a Biztonság Hete 2020 rendezvénysorozatot. Az eredeti tervek szerint szeptember 14. és 19. között zajlott volna a hagyományos rendezvénysorozat, de éppen a biztonságra tekintettel végül másképp döntöttek a program felelősei. Az online lehetőségek azonban ki is szélesítették a kínálati palettát, a világhálóra feltöltött tartalmak szélesebb körben és […]

Ittasan, vezetéstől eltiltva ült a volán mögé

Ugyancsak ittas állapotban ült volán mögé az a tiszapüspöki lakos, akit Szolnokon igazoltattak a rendőrök 2020. szeptember 13-án 2 óra körül. Az egyenruhások – az alkoholszonda pozitív értékén túl – azt is megállapították, hogy a jogsértő érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezik, továbbá a Szolnoki Járásbíróság 12 hónap időtartamra a járművezetéstől eltiltotta. A rendőrök előállították a […]