Kun apróságok

Kép: Karcag TV

A Madarász Imre Egyesített Óvodában a hagyományos táborokat nem tudták megszervezni, hiszen minden óvoda folyamatosan nyitva van, így öthetes projektekben dolgoznak mind a kilenc óvodában. A SZIM Óvodában a részletekről Szabóné Szentesi Mária tagóvoda-vezetővel beszélgettünk.

A SZIM Óvodában a nyári életet igyekeznek gazdagítani a kisgyermekek számára, közel 30 gyermek jár naponta az intézménybe. A tábori projektbe a Kun apróságok elnevezésű néphagyományőrző táboruk elemeit is beemelték. A héten a népi kismesterségek projekt volt, így készültek tulipános ládák, zokni lovak, anyagoztak, hímeznek, szőttek a gyerekek, akik szívesen vesznek részt a konyhakert gondozásában is. Kertjük már országos díjat is kapott, most is neveztek a versenyre.

Az összefogásra újabb példa az óvodában – Kun István és Györfi Krisztián szülők felajánlásából új bejárati kaput kapott az intézmény.

A nyár a feltöltődősé is, az óvó nénik felváltva vannak szabadságon, kirándulnak, strandra járnak a családjukkal. Szabóné Szentesi Mária az elmúlt héten unokáival a Balatonnál nyaralt. Készülnek az augusztus végi rendhagyó ballagásra és a szeptemberi tanévkezdésre is az Örökös Zöld Óvodában, ahol a cím kötelez – ezért sokat is tesznek az itt dolgozó óvodapedagógusok, dajkák. Az óvodában az új tanévben családi rendezvényeket is tartanak – ennek is készül a programja.

infoKarcag

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Három nap, négy helyszín

A vagyonvédelemről tájékoztattak a Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai több településen. A Szolnoki Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársai Kőtelek, Tiszasüly, Tiszavárkony és Vezseny településeken várták az érdeklődőket a vagyonvédelmi

Tovább »

Gördeszkás gurult az autó elé Szolnokon

Egy szolnoki lakos közlekedett gördeszkával 2020. szeptember 24-én 7 óra 15 perckor Szolnok belterületén, amikor a kerékpárútról az úttestre történő lehaladását követően egy érkező személygépkocsi

Tovább »

Őszies idő kezdetben esővel, zivatarral

Szombaton kezdetben még sokfelé kell számítani esőre, záporokra, helyenként zivatarokra is, majd napközben többfelé szakadozni kezd a felhőzet, és már sokkal kevesebb helyen fordulhat elő eső,

Tovább »