Kerékpáros turizmus: közvetlen járat mehet majd a Tisza-tóhoz

02MWfotoKallusGyorgy-scaled-1

Újabb kerékpárosrekord dőlhet meg idén a Tisza-tónál, amely immár országunk egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja. Idén már július végéig több mint harmincezren kerekezték körbe a tavat. A kölcsönzők is telítettek turistákkal, de a tömegközlekedés is igazodik a növekvő igényekhez. Jövőre akár közvetlen járat is indulhat az ország második legnagyobb állóvizéhez – írja a HEOL.

A Szállás.hu internetes portál adatai alapján Poroszló a második legnépszerűbb szállás a Tisza-tónál, amely az utóbbi években úgy tűnik, még a magyar tengerrel is képes felvenni a versenyt. A környék a pihenni vágyóknak és sportok szerelmeseinek egyaránt kedvelt helyszíne.

Idén újabb turisztikai ­rekord várható a tónál

Júliusban közel tizenkilencezer áthaladó kerékpárost számlált a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnöksége, ami új havi rekord, és jóval meghaladja az eddigi júliusi adatokat. Az idén az első hét hónapban összesen 32 ezer 658 biciklis hajtott át a vízlépcső üzemi hídján, ami már több mint a teljes éves forgalom 2008 és 2017 között. Utóbbi évben kicsivel több mint harmincezren haladtak át itt. Várhatóan az előző két év rekordjai is megdőlnek.

Közvetlen járatot indíthatnak a Tisza-tóhoz

A térség jó ideje kerékpár-, öko-, valamint víziturisztikai beruházások területe, melynek köszönhetően mára már körbe is tekerhető a tó, ehhez pedig a tömegközlekedést is igazítani kell. A vasúti, kerékpáros utazási lehetőségek fejlesztésén folyamatosan dolgozik a vasúttársaság is, hogy a megnövekedett igények kiszolgálását biztosítani tudja a területen.

– A MÁV-START a jövő évi menetrend tervezése folyamán megvizsgálja a Tisza-tóhoz közvetlen vonatok indításának lehetőségét a növekvő kerékpáros turizmus kiszolgálása érdekében. A vasúttársaság folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal kíván eleget tenni az ilyen irányú igényeknek. A hosszú távú fejlesztési program célja, hogy minden vonaton biztosított legyen a kényelmes, kiszámítható kerékpárszállítás – részletezte a társaság kommunikációs igazgatósága.

A Tisza-tóhoz közvetlen vonatok indítását tervezi a vasúttársaság Fotó: Kallus György

Pluszkocsikkal szállítják a kerékpárokat

S addig is, míg ennek megvalósíthatóságát vizsgálják, igyekeznek a dinamikusan növekvő igényeknek megfelelni. A Budapest–Miskolc vonalon főként a Tisza-tó és Eger környéki kerékpárszállítási kereslet kielégítésére, szolgáltatásfejlesztésként a nyár végéig két sebesvonathoz kerékpárszállító kocsit kapcsol a MÁV-START.

– A kapacitásokat növeli a többcélú belső térrel rendelkező, nyolc-nyolc kerékpár szállítására alkalmas új IC+ kocsik gyártása is. Várhatóan ősztől már a Budapest-Keleti–Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen–Budapest-Nyugati viszonylatú kör intercityjáratokon is lehetővé válik a bicikliszállítás helyjeggyel. A Keleti pályaudvarról nyolc órakor Miskolcon át Sátoraljaújhelyre induló sebesvonat, illetve a Sátoraljaújhelyről érkező és Miskolcról a Keleti pályaudvarra fél hat után tovább induló sebes is a szerelvény végén továbbítja a kerékpárszállító vagont jelenleg. Ezekben huszonnyolc kétkerekű fér el, viszont ülőhelyek nincsenek benne. A két vonat Heves megyén belül Hatvanban, Vámosgyörkön, Kál-Kápolnán, Füzesabonyban, valamint Szihalmon is megáll – árulta el kérdésünkre a vasúttársaság.

Kölcsönözhető is a bringa

Azok is élvezhetik az aktív pihenést, akiknek nincs saját biciklijük, vagy nem szeretnének azzal utazni, számos helyen kölcsönözhető ugyanis a környéken. Poroszlón a Madárpart Pihenő és Kölcsönzőben például néhány ezer forintért akár egész napra kétkerekűhöz juthatnak a turisták.
– A vírus miatt kissé rapszodikusan indult a szezon, most viszont szinte minden eszközünket kiveszik már reggelre. Csomagtartóra szerelhető gyerekülés és gyerekutánfutó is kapható, igyekszünk minden igényre felkészülni. Egyébként táboroztatás miatt szereztük be a bicikliket, de annyira nagy kereslet mutatkozott, hogy elkezdtünk ezzel is foglalkozni. Nálunk kajakot, kenut vagy supot is kölcsönözhetnek azok, akik inkább egy kellemes vízi túrára vágynak – árulta el kérdésünkre Gál Gyula üzemeltető.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Három nap, négy helyszín

A vagyonvédelemről tájékoztattak a Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai több településen. A Szolnoki Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársai Kőtelek, Tiszasüly, Tiszavárkony és Vezseny településeken várták az érdeklődőket a vagyonvédelmi

Tovább »

Gördeszkás gurult az autó elé Szolnokon

Egy szolnoki lakos közlekedett gördeszkával 2020. szeptember 24-én 7 óra 15 perckor Szolnok belterületén, amikor a kerékpárútról az úttestre történő lehaladását követően egy érkező személygépkocsi

Tovább »

Őszies idő kezdetben esővel, zivatarral

Szombaton kezdetben még sokfelé kell számítani esőre, záporokra, helyenként zivatarokra is, majd napközben többfelé szakadozni kezd a felhőzet, és már sokkal kevesebb helyen fordulhat elő eső,

Tovább »