A Cserszegi fűszeres nemesítőjére emlékeztek Keszthelyen

Bakonyi Károlyra, a Cserszegi fűszeres szőlőfajta nemesítőjére emlékeztek Keszthelyen, a halálának 10 éves évfordulója alkalmából rendezett emlék- és fotókiállításon – közölte az Agrárminisztérium (AM).

Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az eseményen kiemelte: Bakonyi Károly életművét az egész magyar nemzet figyelemreméltónak tartja, az a mai napig meghatározza az ország borkultúráját, segíti a borászok, szőlészek munkáját.

Munkásságának méltán híres fejezete a Cserszegi fűszeres, amely kiemelkedő nemzeti érték, 2017 óta a Magyar Értéktár része – tette hozzá.

Elismertségre szert tenni, maradandót alkotni komoly szakmai tudással, folyamatos felkészüléssel, emberi tartással lehet. Egy-egy szőlőfajta eredményességét, kedveltségét pedig az igazolja, hogy mennyire keresett a belőle készített bor – fogalmazott az államtitkár.

Bakonyi Károly szőlőfajtái jól termeszthetők hazai viszonyok között. Magyarországon több mint 4 ezer hektáron foglalkoznak Cserszegi fűszeressel – hangsúlyozta az államtitkár.

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights