Másodfokú riasztás van kiadva megyénkre

Az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatar veszélye miatt Másodfokú (narancs) riasztást adott ki Jász-Nagykun-Szolnok megye területére. Az érintett területen veszély! hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! JNSz Megyei Katasztrófavédelem
Gyönyörű panorámával épül kilátó a Tisza-tó partján

A Kiskörén megvalósuló, többfajta létesítményt magába foglaló épületkomplexumhoz a Weinberg’93 biztosítja az acélszerkezeteket. A Heves megyében található Kiskörén, a Tisza-tó közvetlen szomszédságában olyan épületkomplexum épül, amely magába foglal egy lábasházat, egy kilátót, valamint egy hajótárolót és egy szervízcsarnokot is. A MAHART Zrt. beruházásában és az Újlaki Építő Kft. generálkivitelezésében készülő építményekhez a Weinberg’93 Építő Kft. […]
Tanévnyitó a ,,Refiben,,

A Karcagi Nagykun Református Általános Iskola 25. tanévét kezdi. A hétfői tanévnyitón előbb az alsós, majd a felsős tanulók évnyitóját tartották a Református Nagytemplomban. A Konczné Lehoczky Krisztina lelkész nyitó áhítata és a diákok műsora után a megjelent diákokat, szülőket Földváriné Simon Ilona igazgató köszöntötte. Mint elhangzott, a beírt tanulólétszám 435 fő, a tantestület 29 […]
Viharos éjszaka, majd őszies kedd jön

Kedden eleinte több helyen számíthatunk esőre, záporokra, főként a Dunától keletre zivatarokra is, délután keletre szorul a csapadék, máshol már csak egy-egy zápor lehet. Erős, viharos szélre készülhetünk. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet, 17 és 25 fok között alakulnak a maximumok. Tisza-tó: 24 °C. Hűvös hajnalok, kellemes délutánok Szerdán a napsütés kerül túlsúlyba, legfeljebb északon, északkeleten lehet egy-egy […]
Jelentős a Tisza és mellékfolyóinak mikroműanyag-szennyezettsége

Jelentős a Tisza és mellékfolyóinak mikroműanyag-szennyezettsége, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóinak mérései szerint átlagosan 3200 mikroműanyag-szemcse található egy kilogramm part menti üledékben – tájékoztatott a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A közlemény szerint az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék munkatársai a Tisza teljes hosszán és a nagyobb mellékfolyók torkolat-közeli szakaszain a folyóvízi üledékben található mikroműanyag-szennyezést […]
Új, modern épületbe költözik az alapellátás Tiszafüreden

Hat háziorvosi rendelővel és két-két gyermekorvosi, illetve védőnői szobával épült két szintes egészségügyi intézmény Tiszafüreden. A hivatalos átadót augusztus 31-én tartották. Az átadónünnepségen részt vett Dr. Csiki Zoltán egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, F. Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője, Hubai Imre Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, Ujvári Imre polgármester és Dr. Hegyi György Péter a […]
Ittasan balesetezett a kőteleki lakos

Egy kőtelki lakos közlekedett személygépkocsival a 3224-es számú úton Nagykörű irányába, amikor egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát járműve irányítása felett és egy árokba hajtott. A baleset során – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a jármű utasa nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőri intézkedés során a 38 éves gépkocsivezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda […]
Közlekedési baleset és tűz a Jászágban

Egy autó Jászárokszálláson, egy pedig Jászkisér és Tiszasúly között hajtott árokba vasárnap. Ezeken kívül még tarló égett Jászboldogháza külterületén, szintén a tegnapi napon – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Árokba hajtott és megpördült egy személygépkocsi vasárnap reggel Jászárokszálláson, a Rákóczi utcában. Az esethez a település önkormányzati tűzoltói vonultak, akik áramtalanították a gépkocsit, valamint egy […]
Árverésre kerül Hidegkuti Nándor hagyatéka

„Az Öreg Kincsei” címmel árverésre kerül Hidegkuti Nándor, az Aranycsapat legendás futballistájának hagyatéka. A hétfői sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a relikviákat az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes labdarúgó unokája őrizte meg az utókornak. A hagyaték számtalan sporttörténeti dokumentumot, személyes tárgyat és fényképet, kupát, érmet, oklevelet és különböző díjat tartalmaz. A család felkérésére Hidegkuti Nándor hagyatékát a Pannonia […]
Ismét zárt kapuk mögött a szolnoki idősotthonok

Az elmúlt időszakban sajnos ismét egyre nagyobb számban regisztrálnak koronavírussal fertőzött személyt Magyarországon. A kialakult helyzet miatt 2020. szeptember 1-től a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása fenntartásában működő idősotthonokban látogatási tilalom lesz, amely visszavonásig tart. A koronavírusfertőzés miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt a kistérség által működtett idősotthonokban folyó munka hatékonyságát elsősorban az eredményezte, hogy kellően körültekintően és […]
Közlekedési balesetek jellemezték Szolnok térségét

A rövid hétvégén sem maradtunk közlekedési balesetek nélkül Szolnok térségében. A megyei katasztrófavédelem honlapján megjelentek szerint, nagy mennyiségű motorolaj és hűtőfolyadék került az úttestre szombat délelőtt a törökszentmiklósi Bottyán János utcában. A törökszentmiklósi önkormányzati tűzoltók felitató anyaggal távolították el a szennyeződést. Árokba csapódott egy személygépkocsi vasárnap délután Kőtelek és Hunyadfalva között. A szolnoki hivatásos és […]
Három esethez vonultak a tűzoltók a Nagykunságban

A hétvége folyamán Karcagra, Kunhegyesre és Kunmadarasra vonultak a nagykunsági tűzoltók – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Szivárgott az üzemanyag egy parkoló autó tankjából szombat délelőtt Karcagon, a Kacsóh utcában. A város hivatásos tűzoltói a tartály alatti területet felitató anyaggal beszórták, majd megvárták a tulajdonost a helyszínen, aki gondoskodott a jármű elszállításáról. Egy elhagyatott telek […]
Karcagról rajtolt a Tour de Hongrie harmadik szakasza

Vasárnapi sikere után hétfőn is az olasz Jakub Mareczko győzött a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik, Karcag és Nyíregyháza közötti szakaszán, amelyen Kaden Groves átvette a vezetést összetettben. A vasárnapi hajdúszoboszlói hajrá előtti bukás nyomán ketten adták fel a versenyt: a Bingoal-Wallonie Bruxelles csapatából Boris Vallee-t medencecsonttörés miatt nem engedték ki a kórházból, amelyet csapattársa, […]
32 ezer oktató átlagosan 30 százalékos béremelést kapott

Mérföldkő a magyarországi szakképzés történetében 2020/21-es tanév, átalakul a szakképzés intézményi szerkezete, struktúra- és szemléletváltás kezdődik az oktatásban – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn, az online megtartott országos szakképzési tanévnyitón. Elmondta: a diákok a most induló tanévtől már egy rugalmasabb, a gazdaság igényeit folyamatosan és hatékonyabban figyelembe vevő rendszerben tanulhatnak, így biztosak […]
Mintegy félmillió ügyfelének küld postán adószámla-kivonatot a NAV

Mintegy félmillió ügyfélkapuval nem rendelkező ügyfelének küld postán adószámla-kivonatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a tájékoztatás elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt, hogy mennyit kell fizetnie, illetve mennyit igényelhet vissza – közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel. Közleményük szerint adószámla-kivonatot csak az kap, akinek legalább egy adónemen ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer […]
Új lemezt jelentetett meg Varga Miklós

Megjelent Varga Miklós énekes új lemeze, az Ébredés (száz év magány után) a trianoni békediktátum 100. évfordulójára – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Varga Miklós a műsorban elmondta, hogy az új lemezen lévő dalokkal egyebek mellett azt akarta jelezni, hogy az elmúlt 100 év a magyar nép élni akarásáról is szólt. […]
Lomtalanítás Szolnokon

Szeptember 5-én és 12-én tartanak lomtalanítást a városban. Déli városrész: 2020. szeptember 5.Az Abonyi úttól, a József Attila úttól, a Baross utcától, valamit a Kossuth Lajos úttól délre eső városrészek (beleértve Szandaszőlős és Alcsi Holt-Tisza hobbik) Északi városrész: 2020. szeptember 12.Az Abonyi úttól, a József Attila úttól, a Baross utcától, valamit a Kossuth Lajos úttól […]
A teljes belső határon visszaállítja a kormány a határellenőrzést szeptember elsejétől

A teljes belső határon ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést szeptember elsejétől a kormány a Magyar Közlönyben vasárnap megjelent kormányrendelet értelmében. A külföldről érkező magyar állampolgárok, illetve állampolgársággal nem rendelkező családtagjaik személyforgalmi beléptetéskor egészségügyi vizsgálaton eshetnek át. Ha ez a fertőzés gyanúját állapítja meg, akkor a belépők kijelölt karanténba, vagy ha az nem jelent járványügyi kockázatot, hatósági […]
Látogatási tilalom a Hetényi kórházban

A koronavírus-fertőzések emelkedő száma miatt ismét látogatási tilalmat vezettek be a szolnoki Hetényi Géza Kórházban. A COVID-19 fertőzéses megbetegedések számának növekedése miatt – betegeink és munkatársaink védelme érdekében – Intézetünk valamennyi osztályára vonatkozóan látogatási tilalom kerül bevezetésre 2020. augusztus 31. (hétfő) 08.00 órától visszavonásig – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet megbízott főigazgatója, dr. […]
178 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy idős beteg

178 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 6139 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy 68 éves idős beteg, az elhunytak száma így 615 főre emelkedett, 3761-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1763 fő. Az aktív fertőzöttek 42%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 42%-a budapesti. 103 koronavírusos […]