Kárenyhítésre pályázhatnak a gazdák

Illusztráció. (Kép: magyarmezogazdasag.hu)

Megnyílt a 25 milliárdos mezőgazdasági kárenyhítő pályázat.

A koronavírus gazdasági hatásainak kezelésére országosan 25 milliárd forintnyi többletforrást biztosít a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból, a támogatásra vonatkozó kérelmeiket június 29-től nyújthatják be a mezőgazdasági termelők, termelői szervezetek és élelmiszeripari vállalkozások – tájékoztatott a megyei kormányhivatal.

A kérelmeket a Magyar Államkincstár által erre a célra létrehozott elektronikus kitöltő felületen lehet benyújtani június 29-től három ütemben.

Elsőként – június 29. és július 12. között – a baromfi- és a sertéságazat szereplői igényelhetnek a mindösszesen 3, illetve 2,75 milliárd forintos keretösszegből. Szintén az első ütemben adhatják be kérelmeiket a kertészek és a halgazdálkodási tevékenységet végző vállalkozások is: a kertészeti ágazatban tevékenykedők részére 1,4 milliárd forint, míg a halgazdálkodóknak 500 millió forint keretösszegű támogatást különítettek el. Ugyanebben a szakaszban jelentkezhetnek az élelmiszeripar szereplői is, számukra mintegy 8 milliárd forint áll rendelkezésre.

A második körben, július 13. és július 27. között nyújthatják be igényeiket a méhészek, valamint az anyajuh-, és az anyatehén tartók: ágazatonként 1-1 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre, a tejhasznú szarvasmarha tenyésztők pedig mintegy 1,8 milliárd forintos keretösszegig adhatnak be kérelmet. Ugyancsak ebben a szakaszban kerülnek sorra a zöldségtermesztők, akik 1,2 milliárd keretösszegű átmeneti támogatáshoz juthatnak.

A bortermelők a harmadik szakaszban – július 28. és augusztus 10. között – nyújthatják be átmeneti támogatási kérelmeiket a részükre elkülönített 1,8 milliárd forint keretösszegre. Ebben a szakaszban igényelhetnek támogatást a lótenyésztők is a számukra rendelkezésre álló 250 millió forint keretösszegből.

Külön 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatási keretről született döntés a zöldség-gyümölcs ágazatban a termelői szervezetek megsegítésére. Az intézkedés lehetővé teszi például, hogy a termelői szervezetek – karitatív szervezeteken keresztül – ingyenesen szétoszthassák a megmaradt termékeket, illetve hogy a fogyasztás ösztönzését célzó marketingakciókat indíthassanak.

A fentieken túl további három ágazat is részesül a többletforrásból: a nyúl- és kecskeágazat esetében a már működő mezőgazdasági csekély összegű jogcímek támogatás összegei és keretösszegei emelkednek.

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest

Baleset Kunszetmártonnál

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival 2020. július 7-én 7 óra 40 perc körül Kunszentmárton irányába a 45. számú főúton, amikor a sofőr elveszítette uralmát a

Tovább »

Sportsikerek a Varróban

Újabb focis sikereket ért el a KSZC Varró István Szakgimnázium csapata. Edzőjükkel, Fodor Csaba testnevelővel beszélgettünk erről. A7 idei bajnokság kissé máshogy alakult, mint remélték.

Tovább »

Kánikula pénteken

Pénteken kánikulára számíthatunk sok napsütéssel, felhő is alig lesz az égen, így nagyon erős, extrém erős lesz az UV-sugárzás.  Csapadék nem várható. Többfelé megélénkül a délies

Tovább »