Elkészült a gazdaságvédelem költségvetése

CSI_2866_resize

Értetlenül állok az előtt, hogy a baloldal még a mostani nehéz helyzetben sem támogatta a 2021-es büdzsét. Nemet mondtak a családtámogatásokra, a bérek emelésére, a 13. havi nyugdíjra, a gazdasági válság leküzdésére, a koronavírus-járvány kezelésére. Ez egy felelősen gondolkodó képviselő számára nem fogadható el! – mondta szerdai sajtótájékoztatóján dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő Szolnokon.

Magyarország jövőévi költségvetése a gazdaságvédelem költségvetése, amely a járványügyi készültség fenntartása mellett biztosítja a munkahelyek megőrzését, újak teremtését és a családok támogatását.

– Komoly és felelősségteljes döntést hozott július 3-án a Parlament, amikor elfogadta Magyarország 2021-es költségvetését. A jövő évi költségvetés alappillére a gazdaság, ugyanakkor továbbra sem mond le arról a kormány, hogy a megkezdett úton haladjon, s családbarát maradjon. Mindezt alátámasztja többek között, hogy 2021. július 1-jétől a csecsemőgondozási díj hetven százalékról 100 százalékra emelkedik. Emellett jövőre visszaépítik a 13. havi nyugdíjat, illetve nyugdíjprémiumban is részesülnek majd a nyugdíjasok. A közszférába is több pénz jut, mintegy 390 millió forinttal, csökkennek bizonyos adók, vagyis több pénz marad a családoknál, és nagyon jó hír – a térségünknek is –, hogy 118 milliárd forinttal több áll majd az önkormányzatok rendelkezésére – tette hozzá a képviselő.

Összességében elmondható, hogy valamennyi lényeges területen növeljük 2021-ben a kiadásokat. Csak hogy néhány számot említsek: a munkahelyek megőrzésére, a vállalkozások támogatására a Gazdaságvédelmi Alap 2600 milliárd forintot kap. Az Egészségbiztosítási és Járvány Elleni Védekezési Alapnak mintegy háromezer milliárd forintot biztosítunk. Családtámogatásra több mint 2300 milliárd forint áll rendelkezésre, ez két és félszerese a 2010-es értéknek, és az arány Európában az egyik legmagasabb. Nyugellátásra 3907 milliárd forint jut, ki tudjuk fizetni a tizenharmadik havi nyugdíj első ütemét és a nyugdíjprémiumot. Az oktatási kiadások elérik a 2229 milliárd forintot. Ezen felül 2020-hoz képest több jut kultúrára, rendvédelemre, és a honvédelmi kiadások is emelkednek.

Amint dr. Kállai Mária mondta, a költségvetés gyakorlatilag valamennyi területen, az egészségügytől a kultúrán át a családtámogatásig, az önkormányzatok támogatásáig több forrást tartalmaz, mint a legutóbbi esztendőben.

– Pontosan ezért állok értetlenül az előtt, hogy a baloldal még ebben a nehéz helyzetben sem tudta támogatni a 2021-es büdzsét. Nemet mondtak a családtámogatásokra, a bérek emelésére, a 13. havi nyugdíjra, a gazdasági válság leküzdésére, a koronavírus-járvány kezelésére. Ez egy felelősen gondolkodó képviselő számára nem fogadható el! Úgy gondolom, vannak helyzetek, amikor egy nemzet nem lehet megosztott.. Sajnos a baloldal nem állt mellénk, nem állt az ország mellé, hanem politikai tőkét kívánt a nehézségekből kovácsolni. Ez egészen egyszerűen elfogadhatatlan! – hangsúlyozta dr. Kállai Mária.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Mindössze két eset egy nap alatt

Csütörtökön és péntek hajnalban mindössze két, beavatkozást igénylő eseménye volt megyénk tűzoltóinak – írja a honlapján a megyei katasztrófavédelmi-igazgatóság. Gázszag keltett riadalmat csütörtök délután egy

Tovább »

Postabélyegen az év hala

Legalább négy éve már, hogy a Posta a társaságunktól is témajavaslatokat kért új bélyegeihez, s mi erre a mindenkori év halát javasoltuk – írja honlapján

Tovább »

Strandidő, kánikula

Szombaton sok napsütésre, kánikulára van kilátás, az időnként megjelenő felhőkből csupán délen, délkeleten, esetleg a középső tájakon alakulhat ki egy-egy helyen átmenetileg frissítő futó zápor, esetleg

Tovább »