Szolnok jelesre vizsgázott – képek

Nagyszerű az az összhang, amelyet a szolnoki szociális intézmény otthonaiban lakók és dolgozók között tapasztalhatunk. Példaértékű a dolgozók vállalása, miszerint két hetes váltásban beköltöztek a járvány idejére az intézmény otthonaiba. Ezzel elősegítették, hogy a szolnoki idősotthonokban szinte észrevehetetlen maradjon a körülöttünk zajló világjárvány – emelte ki Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége csütörtöki látogatásán Szolnokon.

Herczegh Anita a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézményben tartott sajtótájékoztatót Soltész Miklóssal, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával, miután megbeszélést folytattak Szalay Ferenccel, a város polgármesterével, és megtekintették a megyeszékhely templomaiban zajló felújítási munkálatokat.

A köztársasági elnök felesége elmondta: a szociális intézmény dolgozói önkéntes vállalása, felelősségteljes döntése biztonságot ad a bentlakóknak.

– Köszönöm a munkájukat, köszönöm az önfeláldozásukat, a lemondást, a családok megértését – tette hozzá Herczegh Antita.

Soltész Miklós, aki egyben a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke is, szintén példaértékűnek nevezte a járvány idején kialakult összefogást, amely – mint mondta – „mutatja a nemzet erejét is”.

– Szolnok jelesre vizsgázott, példát mutatva az egész országnak abból, hogy ha az intézmények vezetői és a városvezetők összhangban figyelnek a védekezésre, meg lehet előzni a járvány terjedését – jelentette ki az államtitkár, emlékeztetve a jelenlévőket, hogy valószínűleg a fővárosi idősotthonokban előforduló tömeges fertőzések is megelőzhetőek lettek volna hasonlóképpen.

Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő a szolnokiak összefogását emelte ki köszöntőjében, s felhívta a figyelmet, hogy vannak a koronavírus-járványnak olyan „hozadékai’ is – például a most alakult segítő csoportok -, melyeket később is érdemes lesz megtartani.

Szalay Ferenc polgármester arra emlékeztetett, hogy a szolnokiak több válsághelyzeten is túljutottak az árvizek vagy éppen a ciánszennyezés idején, s mindannyiszor az egységes kormányzati gondolkodás segített leküzdeni a nehézségeket.

– A szolnokiak képesek igen fegyelmezetten betartani a szükségszerű szabályokat, minden bizonnyal főként ennek köszönhető, hogy a térség alig-alig érintett a mostani járványban. Képesek erre az ország más részében élők, képesek erre a budapestiek is, ha van, aki pontosan megszabja az irányt – szögezte le a város vezetője.

A köztársasági elnöke felesége és az államtitkár nem érkezett üres kézzel az Egyesített Szociális Intézménybe: több ezer védőmaszkot, fertőtlenítőszereket és vitaminokat vittek ajándékba.

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights