Szolnok is kész az újranyitásra, megannyi program vár ránk

Szabadstrand

Egy, a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából készült friss felmérésből kiderült, hogy a magyarok több mint fele készül utazni a koronavírus-járvány után. A szervezés és az utazás során a legfontosabb szempont természetesen továbbra is a biztonság, de mindenképpen reményt ad, hogy az utazási hajlandóság nem hagyott alább.

Bár a járvány elmúlásáról egyértelműen nem lehet beszélni, mindenképpen reménykeltő, hogy a tetőzést követően a magyar járványstatisztika mérlege egyre pozitívabb képet mutat. Szolnokon is mintha megállt volna az élet március közepe óta. Kihalt utcák, bezárt üzletek, éttermek, szállodák képe szemléltette: a járvánnyal szemben a szolnoki emberek felelősségteljesen viselkednek.

Most májust írunk, s az országos szinten hozott, és megjelenő újabb intézkedések következtében egyre több településen a korlátozások folyamatos enyhítéséről lehet hallani, természetesen, a megfelelő óvintézkedések betartása mellett.

Az alföldi megyeszékhelyen sincs ez másképp, hiszen tudjuk, rendbe kell majd tennünk szépen lassan mindazt, amit a vírus elvett tőlünk. A szolnoki turizmus újraélénkítése is rövid távú céljaink között szerepel, hiszen nem is oly soká egyre több turisztikai célú beruházás nyitja majd meg kapuit, melynek következtében egy hosszú hétvégényi időt is el lehet majd tölteni a Tisza fővárosában.

No, de ne rohanjunk ennyire előre. Természetesen ahhoz, hogy a turizmus nálunk is „magához térjen”, elsősorban a hazai turizmusnak kell megerősödnie. Tehát arra biztatunk mindenkit, hogy ha teheti, akkor inkább belföldön utazzon idén, hogy ezzel is támogassa a hazai turizmus mihamarabbi talpra állását. Viszont valljuk azt, hogy nem kell kapkodni, nem kell feltétlen túl közeli időpontot sem beírni a naptárba: vigyáznunk is kell egymásra. Most még egy picit maradjanak otthon-később pedig, ha úgy tetszik, maradjanak itthon -, de bátran tervezzenek nyárra, őszre vagy akár a téli időszakra városunkban is.

Szolnok városa most ezeket a lehetőségeket ajánlja azoknak, – természetesen a megfelelő óvintézkedések figyelembevételével – akik a közeljövőben a városba látogatnának:
A RepTár Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum 2020. május 15-től szabadtérrel újra várja a látogatókat. A nyitás több lépcsőben fog megvalósulni: első lépésben a RepTár szabadtéri része nyílik, amely ún. „sétálójegy” megvásárlásával tekinthető meg. Közel 60 000 m2-en várják a vendégeket 33 repülőgéppel és helikopterrel, gyakran fertőtlenített szabadtéri tematikus játszótérrel, katonai akadálypályával, “egyszemélyes” ajándékbolttal és az étterem kibővített teraszával. A sétálójegy ára egységesen: 1000 Ft/fő. (A belépés 6 év alatt díjmentes, egyéb kedvezmény ebben az időszakban nem érvényesíthető.) A recepción és az étteremben Szép kártyás fizetésre is van lehetőség.

RepTár Szolnoki Repülőmúzeum
A RepTár területén az előírásoknak megfelelő, módosított házirend az alábbiak szerint alakul: érkezéskor a vendégek és munkatársaik védelme érdekében a jegyvásárlást megelőzően testhőmérséklet mérés történik. A múzeum területén kézfertőtlenítés és maszk használata kötelező. A látogatóik számára mind szabad térben, mind zárt térben – az egy háztartásban élők kivételével – kötelező a legalább másfél méter védőtávolság betartása, amelyet az étterem teraszán is biztosítanak. További információk: www.reptar.hu

A Kormány által kiadott rendeletnek megfelelően, Szolnokon sem lehet 2020. augusztus 15-ig rendezvényeket, programokat szervezni. Tervezetten ennek megfelelően elsőként az Örökség Világzenei Fesztivál (augusztus 19-23.) és a Szent István Napi Ünnepség megrendezésére kerülhet sor.

Az elsőként 1996-ban megrendezett Örökség fesztivált a szolnoki Tisza-parton, a Tiszai hajósok terén szervezik meg minden évben, programja pedig évről-évre számos kortárs művészeti ág produkciójával egészül ki. Az eredetileg Örökség Etnozenei, Folk és Folkrock Fesztivál névre keresztelt rendezvény nagyszínpadán egymást váltják a fiatal és a már nevet szerzett hazai világzenei előadók, és az utóbbi években egyre több külföldi együttes is. A kisszínpadon a helyi és környékbeli csapatok mutatkoznak be, olykor közös zenére és táncra invitálva a közönséget. Finom falatok, zamatos pálinkák, üdítő sörök teszik teljessé a nyárvégi, ünnepi hangulatot.

A rendezvénnyel mintegy átfedésben, augusztus 20-án szentmisével és az új kenyér felszentelésével indul a Szent István Napi Ünnepség, melyet sport és kulturális programok, légi, és vízi bemutató követ, hiszen 1083. augusztus 20-án szentté avatták I. István királyt. Erre a napra emlékezve ünnepeljük minden évben az államalapító királyt és a keresztény magyar államot.

Szent István Napi ünnepség
A nap végén sötétségbe borul a Tisza partja, miközben ezrek gyülekeznek a tűzijátékra. A látványos égi tüneményt a hídról a folyóba ömlő görögtűz koronázza.

Az utcai tornapályákat és a nagyobb játszótereket május 9-től saját felelősségére bárki használhatja, melyek fertőtlenítése használatba bocsátást megelőzően megtörtént. A jelenlegi szabályozások értelmében az éttermek, kávézók teraszai este 10 óráig tarthatnak nyitva.

A tervek szerint a nyitások július elején a Szolnoki Szabadstrand megnyitásával folytatódnak, ahol hétfőtől vasárnapig 10:00 – 20:00 között várják a fürödni vágyókat. Nyitvatartási időben vízimentő-szolgálat, csónak és motorcsónak, bójasor gondoskodik a fürdőzők biztonságáról. Az öltözők és zuhanyzók mellett mosdót, valamint lábmosót is kialakítottak a területen, illetve egy büfé is helyet kapott a parton, ahol napernyők és homokos part várja a csobbanás szerelmeseit.

Szabadstrand
A tervek szerint őszre készül el a Tüdőkórház Parkja. A 22.000 négyzetméteres területen csodás ligetes környezetben futókör, kávézó, fogadóépület, játszótér és fittness pont is épül.

Mivel a város megkezdte a közterületek fertőtlenítését a sűrűn látogatott intézmények környékén és a forgalmas tereken, így most a zárt helyeket kerülve, alább olvashatunk néhány további szabadtéri lehetőségről, ötletindító programról:

Szolnokon található például Közép-Európa leghosszabb gyalogos hídja, a 444 méter hosszú Tiszavirág gyalogos és kerékpáros híd. Az óriási, széttárt szárnyú kérészre hasonlító híd összeköti a belvárost a megyeszékhely rekreációs és sportközpontjának számító Tiszaligettel.

Tiszavirág gyalogos és kerékpáros híd
A város tüdejeként ismert Tiszaliget számos sportkomplexumával, szállodáival és jelenleg felújítás alatt álló strandjával várja a mozogni, sportolni vágyókat. Az árnyas fák egy kellemes sétának, a tó a horgászásnak kiváló helyszíne.

Páratlan látványt nyújt a város szívében fekvő Rozárium is – a magyar rózsák kertje, melyben Magyarország szinte összes őshonos nemesítésű rózsafajtája megtalálható. Különleges, dekoratív fajták ezek, melyek már jórészt csak nemesítő telepeken, gyűjteményekben fordulnak elő, ilyen nagy számban köztereken sehol nem láthatók.

Szolnoki természet
A NEFAG Zrt. közjóléti tevékenységének leghangsúlyosabb elemei a 175 hektáros Szolnoki Széchenyi Parkerdőhöz köthetőek, ezek közül is kiemelkedik a 12 éve alapított Bagolyvár Vadaspark, mely sokkal több, mint vadaspark: A csoportokat látványetetésekkel, zoopedagógiai foglalkozásokkal, a családokat pedig jeles napok alkalmából rendezvényekkel várja a NEFAG Zrt., amint a járványügyi intézkedések ezt lehetővé teszik.

A tájba illő fogadóépület mellett egy mesebeli, új nyuszi simogató épült. A vadaspark területén három helyen is új játszótéri eszközök kerültek átadásra, valamint egy érdekes újítás a mezítlábas tanösvény. A bejáratnál büfé és akadálymentesített mosdó üzemel, ami szintén hozzájárul, hogy hosszabb időt töltsenek a megújult létesítményben a látogatók. A szép emlékek megőrzéséhez az új ajándékbolt is hozzájárulhat.

Bagolyvár Vadaspark
A vadaspark szomszédságában áll az ország egyik legnagyobb területű erdei játszótere, a parkerdőnek pedig csodálatos környezete biztosítja, hogy a vadasparki séta után a kilátogató vendégek megpihenhessenek, feltöltődhessenek, és így az erdő betölthesse rekreációs funkcióját.

És íme egy kis plusz ínyencség a boldogsághormonok termelődéséhez:
A magyar konyha remekeit messze földön közismerten kiválóan készítik a szolnoki éttermek. A szolnoki habos isler például világszerte kuriózumnak számít, ugyanis csak Szolnokon készítik habos töltelékkel. A habos isler szolnoki találmány, melynek formáján és csokis-fondan bevonatán kívül nem sok köze van az osztrák lekváros süteményhez, a hagyományos islerhez. A különleges habos édességet Hegedűs László szolnoki cukrász álmodta meg és készítette el elsőként tojáshabbal.

A szolnoki habos isler
A városban igazi tiszai halászlevet, tiszai halételeket, ízletes tepsis csülköt és szolnoki gulyást is lehet már kóstolni az éttermekben, melyek teraszain fogyaszthatjuk az ízletes fogásokat.

Azt nem tudni, hogy a koronavírussal szemben milyen esetleges pozitív hatásai vannak a szolnoki termálvíznek, az viszont tény, hogy kiváló minőségű és ivókúrára is alkalmas. Több helyen lehet belőle meríteni, az egyik kút az első vidéki gyógyszállónak, a Tisza Szállónak a folyópart felőli oldalán található.

Szerző: https://vjm.hu/szolnok-ujranyitas-programok-kinalat-promocio/

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest

Két baleset volt pénteken Szolnokon

Közlekedési balesetek történtek pénteken Szolnok belterületén. Segédmotorral és kerékpárral közlekedők szenvedtek könnyű sérüléseket – számol be honlapján a megyei rendőr-főkapitányság. Egy 25 éves férfi végzett

Tovább »

A magyar hősök emlékünnepe

A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért. Karcag Város Önkormányzata képviseletében Gyurcsek

Tovább »