Ittas sofőrök okoztak baleseteket

Túrkeve-kült.2

Ittas sofőrök okoztak baleseteket tegnap Mezőhéken, Túrkevén és Kenderesen – számol be a police.hu.

A Mezőtúri Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt indított eljárást egy mezőhéki lakos ellen. A 65 éves férfi segédmotorosos kerékpárral közlekedett 2020. május 21-én 5 óra körül Mezőhék külterületén, ahol lehaladt az úttestről, majd elesett. A rendőrök a sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, mely pozitív értéket mutatott, ezért előállították. A férfi a baleset során – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedett.

Egy 55 éves nő közlekedett személygépkocsival Túrkeve külterületén 2020. május 21-én 7 óra 30 perc körül, amikor az előtte haladó járműszerelvényt megelőzte. A manőver befejezését követően a nő visszatért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol elvesztette uralmát a gépjármű irányítása felett és az árokba hajtott. A rendőrök mindkét sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, mely a járműszerelvényt vezető férfi esetében pozitív értéket mutatott. A rendőrök a jogsértőt előállították és vezetői engedélyét elvették. A baleset során a nő – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedett.

Szintén ittasan vezetett az a kisújszállási lakos, akit 2020. május 21-én 21 óra 46 perc körül igazoltattak a rendőrök Kenderes belterületén. A férfivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért előállították. A rendőrök megállapították, hogy a jogsértő nem rendelkezik vezetői engedéllyel.   

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest

Két baleset volt pénteken Szolnokon

Közlekedési balesetek történtek pénteken Szolnok belterületén. Segédmotorral és kerékpárral közlekedők szenvedtek könnyű sérüléseket – számol be honlapján a megyei rendőr-főkapitányság. Egy 25 éves férfi végzett

Tovább »

A magyar hősök emlékünnepe

A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért. Karcag Város Önkormányzata képviseletében Gyurcsek

Tovább »