Futó záporok, zivatarok jöhetnek

Kedden a napos időszakokat újra az erősen megnövekvő gomolyfelhők zavarják majd meg, így több tájegységünkön elszórtan ismét kialakulhatnak átmeneti jelleggel futó záporok, zivatarok, egyes zivatarokat esetleg felhőszakadás és apró szemű jég is kísérhet.  Élénk, erős lesz az északias szél, mely zivatarok környezetében viharossá fokozódhat. Hajnalban 5-10, délután 16-22 fokot mérhetünk, de a zivatarokat követően visszaesik a […]

Nem adta meg az elsőbbséget

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Jászberény belterületén 2020. május 24-én 9 óra 30 perc körül – írja a police.hu. Haladása során – az Állj! Elsőbbségadás kötelező közúti jelzőtábla ellenére – nem biztosított elsőbbséget egy személygépjárművet vezető sofőrnek és összeütköztek.  A baleset következtében, a védett úton haladó gépjármű utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – […]

Heti állásajánlat

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Karcagi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály aktuális állásajánlatai. Munka-és termelésvezető-munkavezető (Kisújszállás), Bolti eladó (Karcag), Éttermi felszolgáló (Kisújszállás), Szakács (Kisújszállás), Egyéb személy-és vagyonvédelmi foglalkozású (Karcag), Növénytermesztő gépész (Karcag), Halászati foglalkozás (Karcag), Lakatos (Kisújszállás), Vas-és fémszerkezeti lakatos-lakatos, szerszámkészítő, esztergályos-(Karcag), Forgácsoló (Kisújszállás), Hegesztő, lángvágó (Kisújszállás), Általános karbantartó-kertész (Berekfürdő), Villanyszerelő (Kisújszállás), Motorfűrész kezelő (Karcag), Egyéb takarító […]

Trianon 100 – Június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz

Trianon századik évfordulójától, június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz – jelentette be Juhász Tünde kormánymegbízott hétfőn Szegeden. A kormánymegbízott a sajtótájékoztatón azt mondta: Trianon igazságtalan békediktátuma száz évvel ezelőtt mély sebet ejtett hazánkon, s ez talán soha nem fog begyógyulni. Bár a végleges felépülés nem jöhet el számunkra, de némi gyógyírt jelenthet – […]

AM: június végétől három ütemben igényelhető a mezőgazdasági többlettámogatás

Június végétől három ütemben lehet igényelni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére biztosított, összesen  25 milliárd forintos mezőgazdasági többlettámogatást – közölte az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán. Feldman Zsolt azt mondta, hogy az igénylést elektronikusan kell benyújtani, a forrásokat pedig augusztus végétől kapják meg az érintettek. A támogatást a vállalkozók […]

Vádat emeltek a két ember halálát okozó sofőr ellen Szolnokon

Vádat emelt a Szolnoki Járási Ügyészség azzal a sofőrrel szemben, aki két ember halálát okozta tavaly augusztusban Törökszentmiklósnál – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.     A közlemény szerint az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ügyészség.      Felidézték: 2019. augusztus 8-án délelőtt a vádlott személygépkocsijával a 4-es főúton Törökszentmiklós […]

Sok volt a műszaki mentés a hétvégén

Igen jelentős és színes volt a szolnoki tűzoltók munkája a hétvégén a műszaki mentések szempontjából. Villanyoszlopnak csapódott egy személygépkocsi péntek este Újszászon, a Széchenyi úton. Az autóban négyen utaztak, mindannyian önerőből ki tudtak szállni, őket a mentők a helyszínen ellátták. A baleset következtében a pózna megdőlt, a vezetékek tartották. A szolnoki hivatásos és a zagyvarékasi […]

Gólyafiókát mentettek a tűzoltók

Gólyafióka mentéséhez és egy árokba csapódott autóhoz riasztották a jászberényi hivatásosokat a hétvége folyamán – tájékoztatott honlapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Egy elárvult gólyafióka mentéséhez kérte a tűzoltók segítségét a Hortobágyi Nemzeti Park péntek délután a jászfényszarui Szabadság térre. A jászberényi hivatásos tűzoltók magasból mentő szere vonult a helyszínre és hozta le az egység az […]

Közlekedési balesetek a hétvégén

Berekfürdőnél és Tiszaburán történt közlekedési baleset, míg Abádszalókon egy tizenkét méter magas fa ágai okoztak problémát. Megcsavarta a szél egy tizenkét méter magas fa ágait, amelyek villanyvezetékbe gabalyodtak péntek délelőtt Abádszalókon, a Kinizsi úton. A település önkormányzati tűzoltói dugólétra és láncfűrész segítségével távolították el a veszélyes elemeket, miután az áramszolgáltató kiszakaszolta az érintett vezetéket. Egy […]

Por izzott egy üzem elszívó-rendszerében

Egy orvosi műszereket gyártó üzem elszívó rendszere egyik gyűjtőtartályában izzott be az ott tárolt por péntek délután Egyeken, a Szabadság utcában – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A tiszafüredi hivatásos és az egyeki önkormányzati tűzoltók légzésvédelem mellett felderítést végeztek, majd két vízsugárral és kéziszerszámokkal beavatkoztak. A tűzoltók az izzás megszüntetését követően leürítették a tartályt, […]

Brian May, a Queen gitárosa szívrohamon esett át

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a világhírű Queen együttes gitárosa. „Sokkoló volt ezt megélni. Azt hittem, egészséges fickó vagyok. Negyven percen át éreztem nagy fájdalmat a mellkasomban, a karjaimban és erősen izzadtam. A csodálatos orvosom személyesen szállított be a kórházba” – idézte fel Brian May abban a videóban, amelyet hétfőn tett […]

Több százmilliárdnyi támogatáshoz juthat hozzá csaknem 170 ezer magyar gazda

A magyarországi gazdálkodók csaknem 170 ezer egységes támogatási kérelmet nyújtottak be május 15-ig a Magyar Államkincstárhoz, ezen belül több mint 113 ezret a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közreműködésével adtak be. Az érintettek a mostani nehéz helyzetben több százmilliárd forintnyi támogatáshoz juthatnak – közölte a kamara hétfőn az MTI-vel. A koronavírus-járvány miatt számos európai ország kérte […]

A levegő lovagja előtt tisztelegtek

Ittebei Kiss József hadnagy, a levegő lovagjának emlékművénél helyezte el a megemlékezés koszorúját dr. Koller József dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka, helyőrségparancsnok és Sánta Gábor ezredes, az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár parancsnoka – számol be róla a honvedelem.hu. Az eseményen tiszteletét tette Etényi László, az Ittebei Kiss József […]

Június közepéig jelentkezhetnek a középiskolás diákok a Mathias Corvinus Collegium képzésére

Felvételt hirdet magyarországi és külhoni magyar középiskolások számára a Tombor András által alapított Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja. Az iskola mellett végezhető ingyenes képzésre június 14-ig várják a társadalomtudományok iránt érdeklődő diákokat. „A Középiskolás Program azoknak a tudatos jövőképpel rendelkező ambiciózus diákoknak szól, akik az érettségi és egyetemi felkészülés során a lehető legtöbbet szeretnék […]

Továbbra is biztonságos és folyamatos a termelés a törökszentmiklósi CLAAS gyárban

Az ország legnagyobb mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó vállalata, a CLAAS Hungária Kft. bejelentette, hogy továbbra is folyamatos a termelés a törökszentmiklósi gyárban. A cég a járványhelyzet miatt áprilisban 3 hétre leállt, de a szakszerű és gyors intézkedések révén április 20-án a termelés ismét újraindulhatott, biztosítva ezzel a régióban a munkahelyek megőrzését. A koronavírus […]

Két és fél kilogramm kokain volt egy Pécsen balesetet szenvedő motoros hátizsákjában

Mintegy két és fél kilogrammnyi kokaint találtak egy Pécs határában balesetet szenvedő motoros hátizsákjában – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrségi honlapon. A közlemény szerint Pécs határában, a 66-os úton szombat délután ütközött egy személyautó és egy motoros, miután az autót vezető férfi lefékezett, és járművébe a mögötte haladó motoros beleszaladt. A motorról […]

Készenléti rendőrök segítségével jött világra Noel

A 4-es és a 6-os villamos Blaha Lujza téri megállójában szülte meg gyermekét Budapesten vasárnap este egy nő, akinek rendőrök segítettek – közölte a Készenléti Rendőrség a police.hu oldalon. Azt írták, hogy két, a szolgálati gépkocsijával közlekedő járőrt gyalogosok intettek le a villamosmegállónál. Egy félig eszméletlen fiatal nőhöz kértek segítséget, aki a padon vajúdott. A […]

Megújul a tiszafüredi Kossuth Lajos Általános Iskola

Csaknem félmilliárd forintból újul meg a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium Kossuth téri általános iskolája – közölte a település polgármestere az MTI-vel. Ujvári Imre (Fidesz-KDNP) elmondta: a beruházásra a fenntartó karcagi tankerületi központ nyert el több mint 400 millió forintot a Terület-és településfejlesztési operatív program pályázatán, és a kormány több mint 100 millió forinttal egészítette ki […]

3756 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 5 idős krónikus beteg

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3756 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg – írja a koronavirus.gov.hu. Ezzel 491 főre emelkedett az elhunytak száma, 1711-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1554 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 42%-a, az elhunytak […]

Verified by MonsterInsights