Hajnalban gyenge fagy lehet

Pénteken is derült lesz a reggel, délután a Dunántúlon növekedhet meg a fátyolfelhőzet, másutt sok napsütésre készülhetünk.  Csapadék nem várható. Keleten még élénk lehet az északnyugatiszél. Hajnalban a fagyzugos helyeken gyenge fagy, több helyen talajmenti fagy lehet: -2, 7 fok várható. Napközben 18-24 fokot mérhetünk. Tisza-tó: 17 °C. Jelentősebb csapadékot hozhat a hétvégi front Szombaton megnövekszik a […]

Hungarikum lett a tiszavirágzás

A csíksomlyói pünkösdi búcsú és kegyhely, a klasszikus magyar szablyavívás, a szőregi rózsatő és a tiszavirágzás is bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe, emellett a Magyar Értéktár is hét tétellel bővült – mondta el Nagy István agrárminiszter a Hungarikum Bizottság 25. jubileumi ülésén, csütörtökön, Budapesten – írja a hungarikum.hu. A Hungarikum Bizottság idei első ülésének döntése értelmében […]

Verekedés Tiszaburán

Egy helyi lakos etetőanyagot kínált eladásra egyik ismerősének Tiszabura területén 2020. május 19-én 17 óra 15 perckor , azonban a beszélgetésből szóváltás kerekedett – számol be a police.hu. A vita során a 20 éves jogsértő megütötte ismerősét, aki – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrök elfogták és […]

Újabb online versenyt rendez a BSI, ezúttal a kerékpáré a főszerep

Újabb online versenyt rendez a Budapest Sportiroda (BSI), amely a hétvégi futás után ezúttal kerékpározni hívja a sportolni vágyókat. A BSI keddi közleménye szerint a hétvégén három napon át zajlott a RISKA Futóhétvége, melyre 347 településről 2086 jelentkezés érkezett. A legnépszerűbb a leghosszabb táv, a félmaraton volt, a Fut a Cég versenysorozat keretében pedig már […]

Távozik a főváros Pesti úti idősotthonának vezetője

Távozott a Skultéti József, a Fővárosi Önkormányzat Pesti úti idősotthonának vezetője. Az érintett helyett Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes közleményben jelentette be a döntést. A DK-s városvezető szerint a kormánypárti, jobboldali sajtó és a hatóságok támadásai miatt mondott le az intézményvezető. A gyurcsányista-politikus perrel fenyegetett meg mindenkit, aki szerinte „hazug rágalmakat” írt arról, hogy súlyos mulasztások […]

Ismét személyes a jogi segítség

Visszaállt az ingyenes jogi segítség megszokott rendje a térségben, ezzel együtt megszüntették a régiós zöldszámokat. Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) döntése értelmében, az Észak-Alföldi régióban – így Jász-Nagykun-Szolnok megyében is – kinyitnak az ingyenes jogi segítségnyújtást biztosító JOGpontok – tájékoztatott a megyei kormányhivatal. A kijárási korlátozás megszűnésével együtt az IPOSZ leállítja az ingyenesen hívható zöldszámokat, […]

Új bálázógép segíti a munkát

A közfoglalkoztatási program keretében szerzett be új munkagépet az önkormányzat Tiszafüreden. A Maschito Pitagora L típusú kiskoca bálázó jó szolgálatot tesz majd az elkövetkező időszakban. A helyhatóság tájékoztatása szerint, a beszerzési ára meghaladta a nyolc és fél millió forintot, melynek egy részét a program keretében megtermelt javak bevételéből finanszírozták. Fotó: Mészáros Balázs/Alföldhír.hu

Újra megnyitottak a játszóterek Füreden

A város játszótereinek, kondiparkjainak és sportpályáinak karbantartása megtörtént, ismét használhatóak – tájékoztatott Ujvári Imre polgármester. Ismét megnyitottak Tiszafüreden a játszóterek, kondiparkok és kültéri sportpályák, melyek saját felelősségre használhatóak – hívja fel a figyelmet a városvezető. Hozzátette, ezek gyakori takarításáról és fertőtlenítéséről az önkormányzat gondoskodik. A követendő előírásokat, szabályokat a közösségi terek mellett kifüggesztett házirendben olvashatják […]

Fűnyírót venni ment, pénzt lopott

Egy 52 éves férfi fűnyíróvásárlás miatt keresett fel Karcagon 2020. május 19-én 11 és 12 óra között egy helyi lakost – írja police.hu. A vásárló – kihasználva az eladó pillanatnyi figyelmetlenségét  – ellopta a  tulajdonos konyhaasztalon felejtett pénztárcáját, amiben készpénz és okmányok voltak. A sértett később észlelte tárcája hiányát és feljelentést tett a helyi rendőrkapitányságon. […]

Novák: A nyári szünetben lehet ottalvós táborokat szervezni

Június 16-tól szervezhetők napközis és ottalvós nyári táborok az érvényes járványügyi előírások betartásával – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A vidéki bölcsődék és óvodák a jövő héttől, a budapestiek június 2-tól visszatérnek a rendes működésre, a gyerekeket mindenféle […]

Creative Region – Határtalan fejlődés

A „Creative Region – Határtalan fejlődés” című program keretében május 20-án négy megyei jogú város polgármestere tartott munkacsoport ülést Nyíregyházán, a Városháza dísztermében. Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere, mint házigazda köszöntötte Dr. Papp Lászlót Debrecen, Veres Pált Miskolc, Szalay Ferencet, Szolnok polgármesterét, valamint Strommer Dávidot és Kun Klárát, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, Stratégiai Ügyekért […]

Szolnok jelesre vizsgázott – képek

Nagyszerű az az összhang, amelyet a szolnoki szociális intézmény otthonaiban lakók és dolgozók között tapasztalhatunk. Példaértékű a dolgozók vállalása, miszerint két hetes váltásban beköltöztek a járvány idejére az intézmény otthonaiba. Ezzel elősegítették, hogy a szolnoki idősotthonokban szinte észrevehetetlen maradjon a körülöttünk zajló világjárvány – emelte ki Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége csütörtöki látogatásán […]

Gázpalack szivárgott Abádszalókon

Szivárgott a gáz egy gázpalackból tegnap este Abádszalókon, a Petőfi úton – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A település önkormányzati tűzoltói megállapították, hogy a palack elzáró szelepén megszakadt a menet, így azt se nyitni, sem zárni nem tudták. Az egység áramtalanította az ingatlant, majd a palackot a gáztűzhellyel együtt kivitte a szabadba, ahol biztonságos […]

Botrány a Jobbikban

Országgyűlési képviselői mandátumának visszaadására szólította el Varga-Damm Andreát a Jobbik vezetése; amennyiben ennek 24 órán belül nem tesz eleget, kezdeményezik kizárását a frakcióból – áll a párt elnökségének szerda esti közleményében. Felidézik: kedden a Jobbik – a téma felelősének, a honvédelmi és rendvédelmi bizottság alelnökének, Varga-Damm Andreának a javaslata alapján – megszavazta az állami megfigyelőrendszerről […]

Virágzó rétekké változtatják a parkokat a méhek számára

A ljubljanai városi vezetés úgy döntött, hogy több parkot és rétet ritkábban fog kaszálni, hogy élelmet biztosítson a magányos méhek számára – adta hírül szerdán a helyi sajtó. A méhek világnapja alkalmából három fészkelődobozt is állítottak a szlovén főváros parkjaiban. A méhkasoktól eltérően, amelyeket mézelő méhek laknak, a fészkelődobozokat magányos méhek használják, ők nagyon fontosak […]

Kép/Test/Lét – a legjobb alkotások Szolnokon is

Kép/Test/Lét címmel három megyeszékhelyen, három különböző, de az emberi test kultúrájához, szépségéhez, erejéhez kötődő tematikában hirdet meg alkotóművészeti pályázatot a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft (MANK). A MANK a résztvevő társintézményekkel közösen kiállításon mutatja majd be a legjobb alkotásokat Szolnokon, Miskolcon és Veszprémben a járványhelyzet elmúltával – közölte a MANK szerdán az MTI-vel. Mint írják, […]

Új emeletes vonat a Budapest-Szolnok vonalon

Nehéz időkben is vannak jó híreink! 🙂 Szerdán elindult az első Stadler KISS emeletes vonat a Budapest-Szolnok vonalon, amit reméljük, mihamarabb a megszokott módon használhatunk majd a főváros környéki elővárosi közlekedésben.   ☝ Addig csak az próbálja ki az új vonatot, akinek feltétlenül muszáj utazni más okból is!   🙂 600 utas 🙂 Akadálymentes közlekedés […]

Verified by MonsterInsights