Az Európai Unió eltűnt a színről

„Ha Trump jókor lép, nagy vezetővé válik”
Fotó: Wikipedia

Az Európai Unió eltűnt a színről, ott van viszont Berlin, Budapest, Párizs: ők hozzák a döntéseket, és gondoskodnak a népeikről – mondta a Magyar Nemzetnek az egyik legismertebb amerikai geostratéga, az árnyék-CIA-ként is emlegetett Stratfor alapítója. A budapesti születésű George Friedmant – aki a Stratforból való kiválása óta a Geopolitical Futures elemzőportált irányítja – texasi otthonában értük el telefonon. Úgy véli, ha Donald Trump jó ütemben hozza meg a döntést a társadalmi távolságtartás fenntartásáról vagy feloldásáról, akkor a nagy vezetők egyikeként vonulhat be az amerikai történelembe.

– A terrorizmustól a migrációig számos fenyegetettséggel számolt a világ, de ilyen járvánnyal nem. Önt többek között a bűvös 8-as biliárdgolyónak is nevezték az előrejelző képessége miatt. Látta-e ennek a válságnak a közeledtét?
– A legkevésbé sem. Pontosan senki nem tudta ezt. A járvány kitörése nem politikai fejlemény, hanem a kínai­ak kultúrájával függ össze, azzal, hogyan tárolják az élelmiszereiket, és bizonyára olyasmikkel is, amiket ma nem tudunk. Az emberek hajlamosak hinni abban, hogy az ellenőrzésünk alatt tartjuk a világot.

– A Covid–19 drámai módon megváltoztatja az életünket. Milyen világra ébredünk, ha egyszer vége lesz?
– A betegek jelentős része felépül, egy kisebbség belehal. Vannak más betegségek is, amibe belehalnak emberek, például a rákba. Előbb-utóbb születik valamilyen orvosi megoldás, ha nem is azonnal. De egy biztos: Magyarország Magyarország marad, Oroszország tőle keletre fog elterülni, Németország nyugatra, az amerikaiak pedig mindenütt ott maradnak. Ezek nem változnak meg a jövőben sem.

– Hogyan változik meg a globális kormányzás?
– A legfontosabb változás, hogy az Európai Unió eltűnt a színről. Ott van viszont Berlin, Budapest, Párizs – ők hozzák a döntéseket, és gondoskodnak a népeikről. Mindig is voltak erős nemzetállamok. Az Európai Unió mint szuperkormányzat időszaka csak átmenetinek bizonyult. Nem arról van most szó, hogy a nemzetállamok felemelkednének, hanem arról, hogy sohasem merültek feledésbe. A nemzetállamok nem ruházhatják át a szuverenitásukat egy multinacionális tényezőre. Biztos vagyok benne, hogy fennmarad valamiféle európai övezet: az európai közösség például, mint szabadkereskedelmi együttműködési forma, jó elképzelés. A közös európai kormányzás eszméjét ugyanakkor túlgondolták: ehhez az EU a kellő önbizalommal sem rendelkezett, a tagállamok pedig – és ez a fontosabb – visszavették a szuverenitást. Nem Brüsszelhez rohangáltak, hogy mit tegyenek, hanem maguk cselekedtek.

– Az EU eltűnik a történelem süllyesztőjében? Hogyan képzeljük el Európát öt-tíz év múlva?
– Most megmutatkoztak a korlátai. Háború vagy járvány idején nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy számonkérhető döntéseket hozzon. Egy szabadkereskedelmi övezettel semmi probléma sincs, Európának szüksége is van rá. Mi is ilyenben élünk Észak-Amerikában. De ez nem jelenti azt, hogy a kanadaiak előírhatnák nekünk, hogyan alakítsuk a politikai rendszerünket.

– Mi lehet a járvány hatása az amerikai elnökválasztásra?
– Donald Trump megítélése most egész jó, ideértve a kétezermilliárd dolláros gazdasági élénkítőcsomag fogadtatását. Az elnöknek most egyszerre kell egy természeti, gazdasági és társadalmi válságot menedzselnie. Különös ember, és bírálatok is érik, de a polgárok általában úgy látják, hogy ellenőrzése alatt tartja a helyzetet, és érti, miről van szó. Ellenfele, Joe Biden teljességgel láthatatlan, kámforrá vált. Trump a következő problémával szembesül. A szakemberek a társadalmi távolságtartást javasolják a járvány terjedésének visszaszorítására. De ezt a bezártságot nem lehet a végtelenségig fenntartani. Előbb-utóbb – szerintem nagyjából júniusban – meg kell hozni azt a nehéz döntést, hogy fenntartsuk-e a távolságtartást vagy feloldjuk. Ha Trump megfelelően lép, akkor a nagy veze­tőink egyikeként vonulhat be az amerikai történelembe.

George Friedman 1949-ben született Budapesten magyar zsidó családban, amely kivándorolt az Egyesült Államokba. New Yorkban folytatott politikatudományi tanulmányokat, majd doktorált. 1996-ban hozta létre a Stratfort, a világ egyik legismertebb magánhírszerző cégét és geopolitikai agytrösztjét. A róla szóló portrécikkében a The New York Times magazinja a geopolitikai előrejelző képessége miatt a bűvös 8-as biliárdgolyóként jellemezte Friedmant. A Stratforból való 2015-ös kiválása óta a Geopolitical Futures elemzőportált irányítja. Legújabb könyve, a The Storm Before the Calm (A csend előtti vihar) néhány hete jelent meg Amerikában.

Magyar Nemzet

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest

Futó záporok, zivatarok jöhetnek

Kedden a napos időszakokat újra az erősen megnövekvő gomolyfelhők zavarják majd meg, így több tájegységünkön elszórtan ismét kialakulhatnak átmeneti jelleggel futó záporok, zivatarok, egyes zivatarokat esetleg

Tovább »

Nem adta meg az elsőbbséget

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Jászberény belterületén 2020. május 24-én 9 óra 30 perc körül – írja a police.hu. Haladása során – az Állj! Elsőbbségadás

Tovább »

Heti állásajánlat

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Karcagi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály aktuális állásajánlatai. Munka-és termelésvezető-munkavezető (Kisújszállás), Bolti eladó (Karcag), Éttermi felszolgáló (Kisújszállás), Szakács (Kisújszállás), Egyéb személy-és vagyonvédelmi

Tovább »