Befejeződött a csukák telepítése – képgaléria

Az elmúlt két hét alatt 400 ezer csukaivadékot helyeztek el a Tisza-tóban. A Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint az utolsó két ötvenezres telepítést Tiszafüreden és az Abádszalóki-medencében végezték el.
Együtt a bajban is

A járvány miatt kialakult vészhelyzet újabb civil összefogást eredményezett, ennek lehettünk tanúi április 24-én, péntek délelőtt a Védelem Holding Kft telephelyén. A biztonságtechnikai vállalat, a Jászberényi Krízis Csoport, a speciális mentőszolgálat és a keresőkutyás osztagok kooperációjával egy 24 órában elérhető és kivonuló szolgálat jött létre. Az önkéntes csoport megjelent tagjait, a civileket, a szakszemélyzetet és […]
Egyre gyanúsabb tényezők derülnek ki Kim Dzsong Un egészségügyi állapotával kapcsolatban

Ugyan egyértelműsíteni nem lehet milyen állapotban van az észak-koreai vezető, de sok a következtetésre okot adó tényező. Műholdas felvételeken Észak-Korea keleti részén, egy üdülővárosban észlelték az ország vezetője, Kim Dzsong Un különleges vasúti szerelvényét – derült ki szombat este egy washingtoni székhelyű, koreai ügyekkel foglalkozó szakportálon, miközben ellentmondásos jelentések keltek szárnyra a politikus egészségi állapotáról […]
A gazdaság újraindítása után egyre több munkanélküli találhat újra állást

A koronavírus okozta gazdasági válságnak komoly hatása van a munkaerőpiacra is, nem véletlen, hogy a kormány egyik legfontosabb célkitűzése az, hogy minél kevesebb ember veszítse el a munkáját. Szakértők szerint jelenleg Magyarországon körülbelül ötvenegyezer regisztrált munkanélküli van. A gazdaság újraindítása után azonban többen is újra találhatnak munkát, ha a mostani időszakot kihasználják arra, hogy továbbképezzék […]
Ittasan, jogosítvány nélkül vezetett a kunmadarasi férfi

A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 50 éves helyi lakos ellen – írja a police.hu. A férfi 2020. április 24-én, az esti órákban közlekedett személygépkocsival Kunmadaras belterületén, a Kunhegyesi úton, amikor a rendőr intézkedés alá vonta. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, valamint megállapítást nyert, […]
Nyugodt idővel búcsúzik a hét

Vasárnap a napos időszakokat többször zavarhatják felhők, de említésre méltó csapadék nem várható. Legfeljebb hajnalban, reggel a délnyugati határ közelében csepereghet az eső. Jelentősen mérséklődik a szél, csupán helyenként lehetnek élénk lökések. Hajnalban 1-9 fok valószínű, a csúcshőmérséklet pedig 16 és 22 fok között alakul. Tisza-tó: 13 °C. Melegebb idő, több-kevesebb zápor, zivatar jöhet Hétfőn keleten naposabb, a […]
A hétvégétől mindenhol kapható a magyar szamóca

A hétvégétől mindenhol kapható a magyar szamóca – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kertészeti és beszállítói osztályának elnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán. Mártonffy Béla elmondta, a szabadföldi szamócát ugyan egy kicsit megcsípte a fagy, de a fóliasátorban vagy üvegházban termesztett gyümölcs kiváló minőségű és az elmúlt két év legjobb termése lehet; nagyon […]
Százak életét mentheti meg a magyar találmány

Ingyen elérhetővé teszik a tömeg-lélegeztetőrendszer dokumentációját. Két-három héten belül elkészülhet a világon az első, magyar fejlesztésű tömeg-lélegeztetőrendszer prototípusa, amellyel egyszerre akár 50-100 páciens légzését is támogathatják. Az Óbudai Egyetem BioTech Kutatóközpontjának irányításával futó karitatív és nonprofit MassVentil Project keretében készült berendezés műszaki dokumentációját a koronavírus-járványra tekintettel az interneten ingyenesen elérhetővé teszik. Ezzel krízishelyzetben nagyszámú kritikus […]
Maruzsa Zoltán: Fenntartjuk a május 4-i érettségi időpontot

Biztosan lesznek még viták, támadások, azonban jelenleg nincs indok arra, hogy az érettségit elhalasszuk, ezért az eredetileg kijelölt május 4-i időpontot fenntartjuk, és a maximális egészségvédelmi intézkedések mellett lebonyolítjuk az érettségit – mondta az Origónak Maruzsa Zoltán, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára. Milyen döntés született az idei érettségiről? Az oktatási akciócsoport április 9-én tette meg […]
A koronavírus-járvány emlékeit gyűjti a Sziklakórház

A koronavírus-járvány emlékeinek gyűjtésébe kezdett a budapesti Sziklakórház Atombunker Múzeum, amely a lakosságtól is várja a történeteket, fotókat, tárgyi emlékeket. Az intézmény pénteki közleményében emlékeztet arra, hogy küldetése a szükséghelyzetben, vészhelyzetben történő gyógyítás, segítségnyújtás bemutatása. Mint írják, a koronavírus-járvány számtalan ember életét alakította át, összefogásra és új alternatív megoldások kidolgozására ösztönzött, ezért a múzeum munkatársai […]
2443 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 12 idős krónikus beteg

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2443 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 krónikus beteg, egy 41 éves férfi kivétel mind idősek. Ezzel 262 főre emelkedett az elhunytak száma, 458-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 899 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 54-en vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése […]
Jót teszünk a szívünknek, ha szűrt kávét iszunk

A kávé elkészítésének legegészségesebb módját kutatták fel a tudósok: a különböző módszerek és a szívroham, valamint a halálozás közti kapcsolat vizsgálata során megállapították, hogy a szűrt kávé a legjobb az egészségnek. Eredményeikről a European Journal of Preventive Cardiology című szaklapban, az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) lapjában számoltak be. „Tanulmányunk erős és meggyőző bizonyítékokkal szolgál a […]
Balesete után ott hagyta az autóját

Egy 32 éves férfi 2020. április 23-án a késő esti órákban Kunhegyesen, egy lakóház előtti kocsibejárón nyitott állapotban lévő személygépkocsiba beült, a benne hagyott kulccsal az autót beindította, és Tiszagyenda irányába elhajtott. Haladása során a járművel letért az úttestről, balesetet szenvedett, majd az autót hátrahagyva gyalog távozott. A rendőrök a tiszaburai férfit elfogták és előállították […]
Valamennyi önkormányzati tűzoltóság nyert az eszközfejlesztési pályázaton

Harmadik alkalommal indulhattak az önkormányzati tűzoltóságok a katasztrófavédelem pályázatán. Az eljárás felgyorsult, így a tűzoltóságok idén korábban juthatnak az elnyert támogatási összeghez. Az önkormányzati tűzoltóságok számára kiírt eszközfejlesztési pályázaton az ország valamennyi érintett tűzoltósága indult, összesen több mint 240 millió forintot igényeltek. A keretösszeg 225 millió volt, a pályázati feltételeket sikeresen teljesítő önkormányzati tűzoltóságok a […]