Aktív aszteroida lehet az Oumuamua

Aktív aszteroida, egy anyacsillaga által széttört nagyobb égitest maradványa lehet a titokzatos Oumuamua, a Naprendszer első „csillagközi bevándorlója”. A szivarformájú sziklás kőzettöredék 2017-ben haladt át nagy sebességgel a Naprendszeren. A kutatók Oumuamuának, hawaii nyelven „elsőként érkező távoli üzenetnek” nevezték el az égitestet. Jellegzetességeinek egyike, hogy nem rendelkezik por- és gázburokkal, melyet az üstökösök bocsátanak ki […]
Országhatárokon átívelő denevérvédelmi projekt indul

Országhatárokon átívelő denevérvédelmi projekt indul, a Magyarország, Szlovákia, Románia és Ukrajna által közösen szervezett program célja az emlősök összehangolt védelme, a lakosság szemléletformálása és a fenntartható környezethasználat kialakítása a határ menti területeken – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kedden az MTI-vel. Az MME Emlősvédelmi Szakosztály egy most induló, négy országot tömörítő, BAT4MAN […]
Diákhitel Központ: felnőttképzésben részvevők is igényelhetik a Diákhitel Pluszt

A felsőoktatási hallgatók mellett a 18-55 éves, felnőttképzésben részvevők is igényelhetik a májustól elérhető, szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Pluszt – közölte Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Elmondta: az új diákhitel a felsőoktatási hallgatóknak legfeljebb 500 ezer, míg az innovációs és technológiai miniszter által meghatározott felnőttképzésekben […]
Valószínűleg elpusztul a ligetvédők táborának leégésekor megsérült, öreg platán

A szakértők szerint kérdéses, hogy életben maradhat-e az az idős, nagy értékű platán, amely a ligetvédők táborának március végi leégésekor szenvedett súlyos sérüléseket – közölte az MTI-vel kedden a Liget Budapest beruházásért felelős Városliget Zrt. Mint a közlemény felidézi, március 26-án a délelőtti órákban a Városliget területén kigyulladt és leégett a magukat ligetvédőknek nevező csoport […]
Szakmai és földrajzi értelemben is szélesítené tevékenységét a Mathias Corvinus Collegium

Szakmai és földrajzi értelemben is kiszélesítené tevékenységeit a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a kormány április 9-én benyújtott törtvényjavaslatának köszönhetően. Erről az intézmény kedden közölte az MTI-vel. A Miniszterelnökség múlt pénteken tájékoztatott arról, hogy a kormány törvényjavaslatot nyújtott be a nemzetközileg is versenyképes magyar felsőoktatás és a kiemelten tehetséges magyar fiatalok képzésének támogatása érdekében. A BCE […]
Kilenc ezer textilmaszk a szolnoki vásárlóknak

Mintegy kilencezer textilmaszkot osztottak szét Szolnokon a hét végén. A helyi vállalkozók által készített védőfelszerelést saját költségvetésből vásárolta a megyeszékhely önkormányzata, hogy ezáltal is lassítsa az új koronavírus járvány terjedését. Az önkormányzat 32 dolgozója szombaton délelőtt 8-12 óra között a nagyobb üzletek, bevásárlóközpontok, piacok előtt osztott maszkokat.
12 évet kaphat az idősotthon felelőtlen vezetője

Letartóztatták egy szerbiai állami idősotthon igazgatóját hétfőn, mert járvány tört ki az általa vezetett intézményben. A férfit a közegészség súlyos veszélyeztetésével gyanúsítják – közölte a szerb belügyminisztérium. A dél-szerbiai férfit azután fogta el a rendőrség, hogy az általa vezetett nisi idősotthonban 135 bentlakó és 4 dolgozó fertőződött meg az új típusú koronavírussal. A közlemény szerint […]
Fagyos reggel, esős délután

Szerdán már száraz, túlnyomóan napos időre készülhetünk, keleten lesz több, nyugaton kevesebb felhő az égen. Többfelé élénk, északon, északkeleten erős lesz a szél. Hajnalban nagy területen fagyhat, -8, +2 fok várható, napközben 13-17 fokot mérhetünk. Tisza-tó: 11 °C. Melegszik az idő, de hétvégén már eshet Csütörtökön a nyugat felől megnövekvő fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, de csapadék nem […]
Szinte mindene elégett a tiszaszentimrei családnak

Háromgyermekes család háza égett le a hétvégén Tiszaszentimrén, szinte mindenüket elvesztették. Az önkormányzat és az édesanya munkáltatója sietett segítségükre, de várják a további felajánlásokat is. Kigyulladt egy garázs, illetve az azzal egybeépített 130 négyzetméteres lakóház tetőszerkezete vasárnap reggel Tiszaszentimrén, a Bajcsy-Zsilinszky utcában. A ház lakói szinte csak pár bútort és ruhadarabot tudott megmenteni az ingatlanból. […]
Vigyázni kell a permetezéssel!

Megérkezett a tavasz, virágba borult a természet. Ezzel együtt természetesen méhek is felébredtek. A kerti munkák azonban veszélyt jelenthetnek számukra. A vonatkozó jogszabály értelmében a méhek által látogatott virágzó növényeket a virágbimbó feslésétől a szirmok hullásáig tilos méhekre veszélyes készítményekkel kezelni. Ezt a gyakorló gazdák nagyon jól tudják, azonban – főleg kiskertek, zártkertek, hobbikertek vegyes […]
Ismét útlezárás Szolnokon

A hét végén – Április 17-én 18 órától április 19-én 20 óráig – a Kertész úti csomópont budapesti felhajtó ágát aszfaltozási munkálatok miatt teljes szélességben lezárják Szolnokon. A péntektől vasárnapig tartó útzár miatt a 442. számú főúton Szandaszőlős városrész és a déli agglomeráció felől érkezők a fővárost és a Szent István Tisza-hidat „a Kertész úti […]
Tíz napja ég a tűz a csernobili tiltott övezetben

Már tízedik napja küzdenek a tűzoltók a folyton újra kiújuló erdőtüzekkel a csernobili tiltott övezetben, ahol a lángok már megközelítették az 1986-ban nukleáris baleset sújtotta atomerőmű melletti Pripjaty városát. A TSZN ukrán hírtelevízió szerint előző este már olyan képek kerültek napvilágra, amelyeken az látható, hogy az atomerőmű területét is beterítette a füst. A TSZN olyan […]
Árokba csúszott egy autó Tiszaföldváron

Árokba csúszott egy személygépkocsi szombat délelőtt Tiszaföldváron, a Malom utcában. A település önkormányzati tűzoltói drótkötéllel vontatták ki az autót, amely önerejéből folytatni tudta az útját. JNSz Megyei Katasztrófavédelem
Meg sem álltak a tűzoltók a hosszú hétvégén

Mindez leginkább a rengeteg szabadtéri tűznek volt köszönhető – számol be a jasz.katasztrofavedelem.hu. Csütörtökön, valamint a hosszú hétvége napjain összesen 38 szabadtéri tűzhöz kaptak riasztást a tűzoltók. Tiszafüreden összesen több mint huszonegy hektár égett le, a két eset egyikében egy halászkunyhó is megsemmisült. Egy jászberényi telken keletkezett tűz a szomszédos ingatlanon lévő öntözőrendszer műanyag csöveit […]
Két-két eset Szolnokon és Törökszentmiklóson

Átvágott gázvezetékhez és balesethez is riasztották a szolnoki és törökszentmiklósi tűzoltókat a húsvéti hosszú hétvégén – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Átvágott egy gázvezetéket egy földmunkagép csütörtök délután Szolnokon, az Indóház és a Tószegi út kereszteződésében. A szolnoki hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett áramtalanították az építkezésen lévő elektromos eszközöket és a munkagépet […]
Kétszer is riasztották a tűzoltókat Tiszaszentimrén

Nem telt eseménytelenül a húsvéti hosszú hétvége a Tisza-tó környéki településeken. Tiszaroffra, Tiszaburára és Tiszaszentimrére is riasztották a tűzoltókat – számol be honlapján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Szalma kapott lángra egy istállóban csütörtök délután a tiszaroffi Dózsa György úton. A tűz az építmény deszkafalazatába is belekapott. A kunhegyesi és abádszalóki önkormányzati tűzoltók kiérkezésére a […]
Baleset volt Karcagnál

Összeütközött két személygépkocsi csütörtök reggel a 4-es számú főúton, Karcagnál. A karcagi hivatásos tűzoltók mindkét autót áramtalanították, körülöttük a területet motoros láncfűrésszel és kéziszerszámokkal megtisztították. Az esethez a mentőket is riasztották. JNSz Megyei Katasztrófavédelem
Százezrek folytatják hiteleik törlesztését

Százezrek folytatják hiteleik törlesztését a moratórium ellenére a Bank360.hu összesítése szerint. A szakportál keddi, banki információk alapján közölt tájékoztatása szerint a hitelesek mintegy 20-30 százaléka élt már a törlesztés folytatásának lehetőségével. A Bank360.hu felidézte, hogy a moratórium életbe lépése után végzett online felmérésük szerint a hitelszerződéssel rendelkező adósok 49 százaléka nem szeretne élni a törlesztési […]
Nemzeti Pedagógus Kar: az egészségvédelem elsődleges az érettségi lebonyolításában

Az egészség védelme az elsődleges szempont az érettségi lebonyolításában, ezért a vizsga módját és időpontját a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzsnek kell meghatároznia – mondta a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Horváth Péter közölte: a jelenlegi elképzelés szerint csak az írásbeli vizsgákat tartanák meg, de még […]
Emelkedett a fertőzöttek száma

Már 15 fő a beazonosított koronavírus-fertőzött Jász-Nagykun-Szolnok megyében.