Radioaktív tűzben ég a csernobili zóna

Ukrajnában második hete lángolnak az erdők – a tűz már a csernobili zónát is elérte, ahol a megengedett határértékek tízszeresét mérik. A hatóságok egyre több embert és járművet vetnek be a tűzoltáshoz, de mindhiába. Minél tovább izzik a levegő Csernobil felett, annál több az esélye a radioaktív részecskék szétterjedésének Ukrajna felett – vagy akár az […]

Két kerékpáros ütközött Jászárokszálláson

Egy helyi lakos közlekedett elektromos kerékpárjával Jászárokszállás belterületén 2020. április 10-én 11 óra körül, amikor kanyarodása során nem adta meg az elsőbbséget egy kerékpárosnak és összeütköztek. A baleset következtében mindkét járművezető elesett. A baleset során – az elsődleges orvosi vélemény szerint – az elektromos kerékpáros  nyolc napon belül, míg a biciklis nyolc napon túl gyógyuló […]

Koronavírus – A legkevesebben haltak meg Olaszországban március 19. óta

Négyszázharminceggyel nőtt egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban, amely a legalacsonyabb adat március 19. óta – közölte vasárnap esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma viszont egy nap alatt 1984-gyel emelkedett. A halottak száma csökkent a szombati 619-hez képest. Az utóbbi több mint húsz nap alatt az elhunytak […]

Koronavírus – Franciaországban 14 ezer fölött a halottak száma, de csökkenőben az emelkedés üteme

Franciaországban az elmúlt 24 órában 561-gyel 14 393-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés áldozatainak száma, 315-en kórházban, 246-an idősotthonokban vesztették életüket, ami összességében újabb lassulást jelez az előző naphoz képest, de a járvány „továbbra is dinamikusan folytatódik” – közölte vasárnap este a francia egészségügyi tárca. Az idősotthonokban 5140 áldozatot szedett eddig a Covid-19 betegség, a kórházban elhunytak […]

Záporok hozhatnak húsvéti locsolást

Húsvéthétfőn már gyakrabban lesz felhős az ég, és kezdetben északon, északkeleten és keleten fordulhat elő kisebb eső, futó zápor, délutántól pedig nyugaton, északnyugaton és északon alakulhat ki eső, zápor, helyenként zivatar is.  Élénk, erős lesz a délnyugati, majd a nyugati szél. Hajnalban 5-12, nappal 20-26 fokot mérhetünk. Tisza-tó: 11 °C. Hajnali fagyok követhetik a hidegfrontot Keddre markáns […]

Nem kötelező a diákoknak idén érettségit tenni

Megszületett a kormány oktatási akciócsoportjának javaslata a tavaszi érettségiről. A százezernél is több diákot érintő vizsgák a tervek szerint az eredeti időpontban kezdődnének meg, ám ezúttal – néhány kivétellel – szinte kizárólag az írásbeliket szerveznék meg, szóbelizni nem kell. A Pedagógusok Szakszervezete üdvözli a javaslatot. Bár csak a jövő szerdai kormányülésen születik meg a végső […]

Egy focimeccs, amely után a sajtó megdöbbent és tragédiáról írt

„Kiábrándító! Idáig jutatta a szétzilált MLSZ a magyar labdarúgást” – ezzel a címmel jelent meg a Népsport, miután a magyar labdarúgó-válogatott 1989. április 12-én 1-1-es döntetlent játszott Málta ellen a Népstadionban rendezett világbajnoki selejtezőn. Pedig a mérkőzés előtt a mindenki nagyon bizakodó volt, és nem csak azért, mert a két pontra égető szükség lett volna. […]

Új eszközökkel bővül a légi egészségügyi kiürítési képesség

Gyors, biztonságos és izolált betegszállítást tesznek lehetővé azok az izolációs kapszulák, amelyekkel a Magyar Honvédség légi egészségügyi kiürítési képességét erősítették – írta koronavirus.gov.hu szombaton. Kifejtették: figyelemmel az új koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetre, úgynevezett izolációs kapszulákkal bővül az Airbus A-319-es repülőgépek felszereltsége. Horváth Péter orvos ezredes, a Magyar Honvédség egészségügyi főnökének helyettese elmondta: az eszközöket azért vásárolta […]

Ma még meleg lesz, jövő héten fagyni fog

Húsvétvasárnap még kellemes, 24 Celsius-fokos tavaszi időnk lesz, hétfőn azonban beborul az ég, feltámad a szél, majd 15 Celsius-fokot zuhan a hőmérséklet – írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu. Húsvétvasárnap: Sok napsütés várható kevés felhővel, csapadék továbbra sem alakul ki. A déli, délnyugati szél megélénkül. Front nem lesz hatással a szervezetünkre. A hőmérséklet csúcsértéke eléri a 19-24 fokot. Húsvéthétfő: Eleinte […]

Kedden érkeznek a kiscsukák

Közel száz ezer darab 3-4 centis csukaivadékot telepítenek a Tisza-tóba. A Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a telepítést előzetes mintavétel előzte meg, hogy megtalálják a megfelelő helyet az ivadékok számára . Ez a terület a poroszlói Kis-Tisza lesz, ahová április 14-én telepítik a csukaivadékokat.

1410 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és 99 főre emelkedett az elhunytak száma

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1410 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 14 idős, krónikus beteg. Ezzel 99 főre emelkedett az elhunytak száma. 118 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból. A Pesti úti idősek otthonában eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzött van és 8 elhunyt. A csoportos […]

Verified by MonsterInsights