Ötödik hete él karanténban Bognár Annamária és családja Milánóban. A karantén elején az emberek úgy viselkedtek, mintha tavaszi szünet lenne vagy a szabadság ideje jött volna el. Az olaszok akkor ijedtek meg igazán, és akkor vették komolyan a helyzetet, amikor a tömeges megbetegedésekről és halálesetekről érkeztek a hírek – mondta Bognár Annamária az M1-nek.

Bognár Annamária elmondta, hétfőn léptek a karantén ötödik hetébe. Hozzátette, ő és családja már az első két hetet is szigorúan betartotta, amikor Milánóban még nem volt karantén, csak sárga zóna. Február végén sárga zónává nyilvánították Lombardiát és Veneto egy részét, ami azt jelentette, hogy fokozottan felhívták arra a figyelmet, hogy aki teheti, maradjon otthon.

Rengetegen úgy fogták fel, hogy tavaszi szünet miatt zárt be az iskola, tele voltak a parkok, a plázák. Eljártak az emberek síelni, mert azt gondolták, hogy tavaszi szünet van” – mondta.


A helyzet súlyosbodása miatt piros zónává nyilvánították Lombardiát és Veneto egy részét is, aminek következtében az emberek megrohamozták a vasútállomást, és próbáltak eljutni Olaszország déli részére a családjukhoz. Ezzel akkora káoszt keltettek, hogy az olasz kormány úgy döntött, lezárja egész Olaszországot – közölte.

Véleménye szerint szükség volt az olasz kormány erőteljes fellépésére, hogy ez emberekben tudatosuljon, mennyire komoly a helyzet.

Az országos karantén első hetében, amikor a fertőzöttek száma egyik napról a másikra megduplázódott, rá kellett döbbenniük az embereknek, hogy a helyzetet nem lehet komolytalanul venni – tette hozzá.

A szabályok szerint naponta negyedórát tartózkodhattak kint az olasz emberek, és egyszerre csak ketten lehettek egy helyen, hétfőn azonban újra szigorították a szabályokat, mivel az emberek kutyasétáltatás ürügyén kezdték megszegni a szabályokat. A büntetést felemelték háromszáz euróról ötezer euróra. Továbbra is érvényben maradt, hogy naponta egyszer elhagyhatják a lakóházukat, de szigorúan csak a házuk alatt lévő vagy a közvetlen közelben lévő helyre mehetnek. A parkokat bezárták, és őrök állnak előtte.

Amennyiben valakinek el kell hagynia a házát, előtte formanyomtatványt kell kitöltenie, és a lakóházához legközelebbi boltba mehet el. A formanyomtatvánnyal kell igazolni, hogy hová szeretnénk menni, amennyiben egy rendőr megállít minket – mondta el.

A rendőrség, a csendőrség és a katonaság kérheti a lakcímigazolást és a formanyomtatványt. Azoknak is kötelező kitölteniük a formanyomtatványt, akiknek kötelező munkába járni.

hirado.hu