Hat újabb gazdaságvédelmi intézkedést jelentett be Orbán Viktor

Újabb online sajtótájékoztatót tartott hétfőn 11 órától az operatív törzs a fővárosban. A tájékoztatón részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is.

A sajtótájékoztatón a kormányfő az első gazdasági akcióterv után újabb hat gazdaságvédelmi intézkedést jelentett be.

A sajtótájékoztatón a kormányfő az első gazdasági akcióterv után újabb hat gazdaságvédelmi intézkedést jelentett be.

A taxisok után további kisvállalkozók kapnak adómentességet. A korábbi kedvezmény kiterjed a 81 480 kata adózóra. Emellett a március elseje előtt keletkezett kata-adótartozásokat csak a veszélyhelyzet után kell az érintetteteknek kiegyenlíteni.

Tovább mentességet kapnak a médiaszolgáltatók a kieső reklámbevételek miatt, felfüggesztik a kilakoltatásokat és lefoglalásokat, valamint az adóvégrehajtásokat is. Ezeket szintén a veszélyhelyzet után kell majd befizetni.

A rendkívüli jogrend idején a gyesen, gyeden lévő édesanyák státuszát rögzítik, így az ellátást azok is kapják, akiknek ebben az időszakban járna le az ellátás – jelentett be a kormányfő.

Hozzátette: „nehéz időszak előtt állunk, ami mindenkitől személyes erőfeszítéseket kíván. Emberi életeket menthetünk meg, minél többen teszünk erőfeszítéseket, annál több életet menthetünk meg. Az összefogás ideje érkezett el a széthúzás és viták helyett. Erre kérem képviselőtársaimat is a parlamentben” – emelte ki Orbán Viktor.

Újabb védőfelszerelések érkeznek

A miniszterelnök kitér arra is, hogy már tizenként napja hirdette ki a kormány a veszélyhelyzetet és a rendkívüli jogrendet.

„Jelenleg a vírus terjedésének második szakaszában vagyunk, de gyorsuló lépéseket teszünk a tömeges fertőzések felé” – mondta.

A ténylegesen megfertőzöttek száma lényegesen nagyobb, mint a 167 igazoltan fertőzött.

Az igazoltan betegek közül 108 hordozó van, akik nem mutatnak tüneteket, nem betegek. 27-en viszont tüneteket mutatnak, betegek. Kilencen pedig nagyon betegek, kórházi, intenzív ellátásra szorulnak. Meggyógyulhatnak, de komoly veszélyben vannak – fűzte hozzá a kormányfő.

Hét halálos áldozatot is követelt a koronavírus, akik közül öten szív-, érrendszeri és cukorbetegségben szenvedtek, mellettük pedig vastagbél-, illetve daganatos betegségben szenvedő fertőzöttek is voltak. Az elhunytak átlagéletkora 69 év volt.

Orbán Viktor kiemelte: a védekezésben másfél millió védőmaszk áll rendelkezésre, és a héten már 80 ezerre nő a magyar gyártói napi kapacitás, emellett 20 millió pár védőkesztyű, 170 ezer védőruha és 2560 darab lélegeztető áll rendelkezésre.

Mindezeken felül azonban újabb és újabb szállítmányok érkeznek védőfelszerelésekből Magyarországra.

hirado.hu

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights