Bár a szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola tantestülete sem számított március 13-án, pénteken arra, hogy hétfőn már digitális formában folytatják a tanítást, azért nem érte őket derült égből villámcsapásként a változás.

– Tisztában voltunk vele, hogy előbb-utóbb sor kerül ilyesmire, így viszonylag gyorsan tudtunk váltani – tudtuk meg Rusvai Károly igazgatótól. – Már szombaton sor került tankerületi szinten egy intézményvezetői értekezletre, ezt követően még aznap este én is tartottam egy vezetői tanácskozást, így a vasárnap és a következő egy-két nap már a felkészülésről szólt. Megkönnyítette a helyzetet, hogy a tankerülettől jó értelemben véve szabad kezet kaptunk, így mi dönthettük el, milyen felületen dolgozunk. Végül a Kréta mellett maradtunk és egy hét tapasztalatai alapján azt mondhatom, hogy jó választásnak bizonyult. Ezt a rendszert már mindenki ismeri, ráadásul napról napra új funkciókkal bővül.

Amint az intézményvezető hangsúlyozta, ügyeltek rá, hogy ne zúdítsanak túl hirtelen túl sok feladatot a gyerekekre és ezáltal a családokra.

– A szülők gyakorlatilag második tanítóként léptek be a rendszerbe, ezért minden tiszteletem az övék. Komoly teher hárul most rájuk, de szerencsére nagyon pozitív hozzáállást tapasztalunk. A gyerekek is nagyon lelkesen dolgoznak. Összességében pedig úgy látom, kényszerűségből ugyan, de kivételes lehetőséget kapott az oktatás, hirtelen óriási lépéseket tettünk előre a digitális oktatás terén.

Rusvai Károly elmondta: a következő hónapokban kisebb javítási munkálatokat végeznek az iskolában és tisztasági festésre kerül sor. A nagyobb munkákkal viszont megvárják a nyári időszakot, s ezzel remélhetőleg a járvány végét.

– Büszkén mondhatom, hogy igazán innovatív és informatikailag jól képzett kollégáim vannak, így viszonylag jól vettük az akadályokat az elmúlt napokban – mondta el kérdésünkre válaszolva Bogárné Simon Klára, az újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola intézményvezetője. – Az első hetet mi arra szántuk, hogy jól átgondoljuk és megtervezzük a következő időszakot, az informatika szakos kollégák és a rendszergazdák feladata pedig az volt, hogy egy jól használható rendszert válasszanak. Végül az Office Teams mellett döntöttünk. Némi nehézséget jelentett, hogy az első felmérések szerint az iskolánkba járó 350 gyerekből közel száz jelentette, hogy technikailag gondot okoz számára a csatlakozás. Végül szerencsére többeknek sikerült megoldani a számítógépes elérést és az intézményből is kiosztottuk a rendelkezésünkre álló eszközöket. Azok a diákok pedig, akik végképp nincs lehetőségük ilyesmire, fénymásolva kapják meg a feladatokat hetente egyszer.

Amint az igazgatónő hozzátette, ezt a rendkívüli szünetet az iskolában arra is fel tudják használni, hogy kisebb javítási munkálatokat elvégezzenek. Ezeket az udvari játékok felújításával fogják kezdeni, amint az időjárás engedi.