Ratatics Péter, a Mol ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a legfontosabb a járvánnyal kapcsolatban a megelőzés és a fertőtlenítés, ezért a Mol almásfüzitői egysége folyamatosan fertőtlenítőszereket gyárt, amelyek alkalmasak mind a különböző felületek, mind az emberi bőr fertőtlenítésére.

Ezeket mától elérhetővé teszik, és folyamatosan szállítják az egészségügynek, a biztonsági szolgálatoknak, a közigazgatási szerveknek és a közlekedési vállalatoknak.

Az elkövetkezendő két hét folyamán a fertőtlenítőszerek eljutnak a kiskereskedelmi forgalomba is,

és a Mol kutaknál is elérhetőek lesznek.

A gyártás napi 50 ezer liter ilyen szer előállítását teszi lehetővé,

az alkalmazottak 24 órában, három műszakban dolgoznak. Mindemellett a Mol biztosítja az ország ráeső energiaellátását is – mondta az ügyvezető igazgató.

A Mol fertőtlenítőszereket gyárt a járvány ellen

Schanda Tamás hozzátette, hogy ez a bejelentés kiváló példája a vállalatok és a kormány együttműködésének. Ez a záloga annak, hogy a járvány után minél hamarabb talpra álljon a gazdaság.

A legfontosabb, hogy az emberi életeket megóvjuk, és minden igény csak ezután következhet

– mondta az államtitkár. Az egész nyugati világ versenyben van a kínai egészségügyi termékekért. Mivel Magyarország tíz éve nagyon jó viszonyban van a keleti országokkal, ezért jelentős egészségügyi szállítmány érkezett Kínából. Schanda Tamás szólt arról is, hogy

a külföldi beszerzés mellett mostantól jelentősen felfut a hazai gyártás is.

Ez utóbbi tevékenység révén tompítani lehet az elmúlt évtizedben nem látott gazdasági visszaesést is – tette hozzá az államtitkár.

Ruszin Romulusz dandártábornak arról beszélt, hogy 84 vállalatnál van jelen mostantól a honvédség.

A cél, hogy zavartalan legyen a termelés

– tette hozzá. A katonai irányító törzs élelmiszer- és gyógyszergyártóknál jelent meg. Az akciócsoport folyamatosan elemzi a kialakult helyzetet – tette hozzá. Az északi és a déli határnál is jelen van a honvédség. A dandártábornok szólt arról is, hogy

a járőrözés is folytatódik a 15 nagyvárosban.

Több más megkeresés is érkezett a honvédséghez, hogy más városokban is járőrözzenek, mindez pedig a bizalmat mutatja.

Müller Cecília arról beszélt, hogy 226-ra emelkedett a fertőzöttek száma szerdára, és egy brit állampolgár meghalt. Az elhunyt férfi is krónikus betegségekben szenvedett. Az országos tisztifőorvos elmondta: látogatási tilalom van az idősotthonokban. Hozzátette, hogy

az idősotthonok területén is meg kell akadályozni a csoportosulásokat, mert így gyorsabban terjedhet a betegség. Felvételi zárlat van ezekben az intézményekben.

Az országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy a járvány terjedését lassítani kell. Természetesen ez áldozatot követel mindenki részéről. Müller Cecília elmondta, hogy az idősek esetében az általános egészségügyi helyzettől is függ, milyen tünetek jelentkeznek a fertőzés esetén.

Jelenleg Magyarország területén nincs tömeges megbetegedés.

A felkészülés rendje szerinti tevékenységek zajlanak jelenleg a kórházakban. Egyértelmű, hogy jóval több beteg van, mint ahány embert regisztráltak betegként – mondta a tisztifőorvos. Müller Cecília kiemelte, hogy jelenleg 6 embert kezelnek intenzív osztályon, hangsúlyozta, hogy

akinek légúti panasza van, az maradjon otthon, és hívja a háziorvosát.

Lakatos Tibor rendőrezredes, az Operatív Törzs szóvivője elmondta, hogy

újabb 15 milliárd forintot különített el a kormány további egészségügyi eszközök beszerzésére.

Közölte, hogy az Operatív Törzs elrendelte az intenzív osztályok kapacitásának a bővítését. Jó ütemben zajlik a kiskunhalasi kórház építése, és a Hungexpo területén berendezett kórház felszerelése is. Az utóbbi helyen 330 fő helyezhető el. Csak akkor fogják ezeket üzembe helyezni, ha szükséges lesz – mondta Lakatos Tibor. Hozzátette: az egyes településeken bevezetett kijárási tilalom kapcsán a kormányhivatalok törvényességi észrevételeket tesznek. Arról is beszélt, hogy a hatósági házi karanténban lévők csak szabálysértést követnek el. Velük szemben a rendőrség figyelmeztetést, helyszíni bírságot és feljelentést alkalmazhat. Eddig átlagosan 31 ezer forintos helyszíni bírságot szabtak ki, máig közel 200 esetben kellett lépnie a hatóságoknak – mondta az ezredes.

Magyar Nemzet