Igyekeznek minden segítséget megadni a tiszaszentimreieknek

A koronavírus-járvány miatt több intézkedést is bevezetett Tiszaszentimre önkormányzata. Koczúrné Tóth Ibolya tájékoztatása szerint, igyekeznek mindenkinek segítséget nyújtani a nehéz időszakban. A településvezető is kéri idős lakosait az otthonmaradásra, amennyiben segítségre van szükségük bevásárláshoz vagy gyógyszereik kiváltásához, azt a szórólapokon vagy a település Facebook oldalán közzétett elérhetőségen kérhetik. Az önkéntesek állhatatos munkájáért ezúton is köszönetét […]

Őz okozott balesetet

Egy szajoli lakos segédmotoros kerékpárral közlekedett Szolnok külterületén 2020. március 30-án 6 óra 30 perc körül, amikor egy őz ugrott járműve elé – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság. A 32 éves férfi erőteljes fékezésbe kezdett, de így sem tudta elkerülni az ütközést.  A baleset során a segédmotoros kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon […]

Csoprtvezetőt is keresnek

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Karcagi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály aktuális állásajánlatai. Ipari tevékenységet folytató egység vezetője –csoportvezető (Karcag), Bolti eladó (Karcag, Kunmadaras), Egyéb máshova nem sorolható szolgáltatási foglalkozású-karbantartó (Karcag), Kőműves (Göd és környéke), Egyéb egyszerű építőipari foglalkozású (Karcag). Érdeklődni a Foglalkoztatási Osztályon telefonon (06 59/795-168) vagy e-mailben (karcagjh.fogl@jasz.gov.hu) lehet. Az állásajánlatokról további információk találhatók a […]

Nincs szükség új lakcímkártyára!

Nem szükséges új lakcímkártya készítése abban az esetben, ha a kijárási korlátozás időtartama alatt nem az állandó, bejelentett lakcímen tartózkodunk – tájékoztatott a megyei kormányhivatal. A kijárási korlátozás idején akkor sem kell a lakcímkártyát megújítani, ha a bejelentett lakóhelytől, tartózkodási helytől eltérő címen, például albérletben, vagy hétvégi házban tartózkodunk. Arra kérik az ügyfeleket, hogy emiatt […]

Erős fagyot hoz a reggel

Szerdán az északi megyékben lehet gomolyfelhősebb az ég, máshol kevés lesz a felhő, sokat fog sütni a nap. Csapadék nem várható. A keleti-délkeleti szél délen élénkülhet meg. Hajnalban -8, -2 fok közé hűlhet le a levegő, de a fagyzugos helyeken -9, -12 fok is előfordulhat. Délután 7-13 fok várható. Tisza-tó: 7 °C. idokep.hu

Lázat mérnek a szolnoki városházán

Különösen ügyelnek a szolnoki polgármesteri hivatalban dolgozók egészségére. A maszkviselés már az elmúlt napokban is kötelező volt a teljes munkaidő alatt a városházán, illetve érkezéskor a bejáratnál elhelyezett kézfertőtlenítőt is kötelező használni. Mindemellett ettől a héttől már az érkezők hőmérsékletét is mérik. Ha valaki esetleg lázas lenne, azonnal hazaküldik, ezáltal is védve mindenkit.

Az elkövetkező hetekben minden lakos ingyen kap sebészi maszkot Tiszafüreden!

Tiszafüred a veszélyhelyzet kihirdetése óta újabb és újabb példamutató intézkedésekkel járul hozzá a járványhelyzet miatt szükségessé vált hatékony védekezéshez – tájékoztatott a település önkormányzatának sajtókapcsolatokért felelős munkatársa. Az országban az elsők között vezették be az ingyenesen hívható (06-80-818-090) 24 órás diszpécserszolgálatot, ahol többek között a 65 évnél idősebb helyi lakosok segítséget kérhetnek az önkormányzattól. A […]

Megrongálta egy betörő a debreceni Nagytemplom úrasztalát

Virágvasárnapra helyreállítják a debreceni református Nagytemplom úrasztalát, amelyet hétfő este megrongált egy betörő. A helyszínre elsőként érkező lelkipásztor, majd a kiérkező rendőr azt látta, hogy az úrasztalánál imádkozik és a bibliából olvas egy 30 év körüli férfi, aki amikor észlelte, hogy már nincs egyedül, ingerülten rongálni kezdte a Nagytemplom berendezését. Virágvasárnapra helyreállítják a debreceni Nagytemplom […]

Járványügyi kórházzá minősítették a szolnoki Hetényi kórházat is

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház – Rendelőintézet megbízott főigazgatója, Bene Ildikó kedden közölte az intézmény honlapján, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ az intézményt „járványügyi célra kijelölte és kötelezte a koronavírus okozta fertőzéssel érintett, a területi ellátási kötelezettségébe tartozó települések lakosainak vizsgálatára, az igazolt betegek ellátására”.

Két tűzeset volt hétfőn

Két szabadtéri tűzhöz is riasztották a hivatásosokat hétfőn Kunszentmárton közelében – írja honlapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Foltokban izzott egy ötven négyzetméter alapterületű trágyakazal tegnap délután Kunszentmárton külterületén. A város hivatásos tűzoltói kéziszerszámokkal és két vízsugárral avatkoztak be, melyhez vízszállító szert is igénybe vettek. Szintén Kunszentmárton határában égett fátyolfólia tíz négyzetméternyi területen tegnap délután. A […]

Kigyulladt egy asztalosműhely Kunhegyesen

Kigyulladt egy körülbelül ötszáz négyzetméter alapterületű asztalosműhely hétfőn délután Kunhegyesen, a Petőfi Sándor utcában – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az épületben gépek, bútorok, egy személygépkocsi, valamint két gázpalack is volt, ezek közül az egyik a tűzoltók kiérkezése előtt felrobbant. Az áramleválasztást a tulajdonos végezte el. A karcagi hivatásos, valamint az abádszalóki és a […]

Megölte gyermekét egy nő Tiszakécskén

Megölte újszülött gyermekét egy nő Tiszakécskén – közölte a rendőrség a honlapján. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a tiszakécskei rendőrőrsön hétfőn délelőtt tett bejelentést egy férfi arról, hogy egy helyi nő egy héttel korábban egy halott csecsemőt rejtett el saját udvarában. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 27 éves nő március 24-én tiszakécskei […]

Szijjártó: a nemzetközi liberális mainstream ismételten össztűz alá vette Magyarországot

A nemzetközi „liberális mainstream ismételten össztűz alá vette Magyarországot” – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggeli Facebook-bejegyzésében azokról a nemzetközi bírálatokról, amelyek a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként meghozott keddi országgyűlési felhatalmazás miatt érték a kormánypártokat. Szijjártó Péter azt írta, hogy „a bukott olasz baloldali miniszterelnök, az örök nagykoalíciós kistestvér német szocialisták, a választást […]

Megjelent a Magyar Közlönyben a védekezésről szóló törvény

Megjelent a Magyar Közlönyben a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény. A törvény keddtől hatályos, hatályvesztéséről a veszélyhelyzet megszűnésével az Országgyűlés dönt. A kormány a veszélyhelyzetben – a törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseken túl – az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálásáért rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és […]

Kapás Boglárkának pozitív lett a tesztje

Megfertőződött az új típusú koronavírussal Kapás Boglárka világbajnok úszó. Az olimpiai bronzérmes sportoló kedden a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a felkészülés folytatásához két negatív tesztre lett volna szüksége, ebből az első sikerült is, a második azonban már pozitív lett. „Jelenleg két hétig karanténban vagyok itthon, nem hagyhatom el a lakást. Egyelőre jól érzem magam, semmilyen […]

10 éves a viharjelzés a Tisza-tavon

Az ország legnagyobb mesterségesen létrehozott taván 2010-ben balatoni, illetve velencei-tavi mintára indult el a viharjelzés, melynek jogi alapját a szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályairól szóló, a 10/2010. (III. 31.) IRM rendelettel módosított 46/2001. (XII. 27.) BM rendelet 4. § (1) adta. E szerint „a Balatonon, a Velencei-tavon, a Tisza-tavon és a Fertő tavon minden év április elsejétől október […]

Koronavírus: Látható az elhunytak kora és krónikus alapbetegségei

Ahogy korábban az Origo is beszámolt róla, még több adat lesz elérhető a www.koronavirus.gov.hu oldalon. Az oldalon 11 órakor megjelentek a halottakkal kapcsolatos részletes adatok. Ahogy az Operatív Törzs korábban többször elmondta, a vírus az idősekre és a krónikus betegekre veszélyes leginkább. A most közzétett táblázatból látszik, az adatok alátámasztják, a halottak döntő többsége 65 évnél idősebb, […]

Huszonkilenc éve szűnt meg a Varsói Szerződés

„1956-ban Nagy Imre forradalmi kormánya határozott döntést hozott Magyarország kilépéséről a Varsói Szerződésből, ami akkor egyoldalú deklaráció volt. Mára – és ebben egyetértés van köztünk – a Varsói Szerződés, mint az európai szembenállás egyik maradványa, felülvizsgálatra szorul.” Ezt a kijelentést Antall József miniszterelnök tette 1990 júniusában, Moszkvában, a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének ülésén. […]

492 főre nőtt a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb beteg

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 492-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb több krónikus betegséggel küzdő 59 éves beteg. Az elhunytak száma ezzel 16 főre nőtt. Emellett 34 főről 37 főre nőtt a gyógyultak száma is. A hazánkban beazonosított új koronavírus-fertőzöttek száma: 492 fő. Közülük 10 […]

Elültették az első babafákat

Elültették az első facsemetéket Tiszafüreden, megkezdődött a babaligetek kialakítása. A városban összesen 82 db fàt fogunk elültetni a 2019-ben született gyermekeknek úgy, hogy az adott választókerületben élő családokhoz közel legyenek, így tudják gondozni – tájékoztatott Ujvári Imre polgármester. Hozzátette, hogy eredetileg a családokkal közösen kívánták a fákat elültetni, azonban erre a jelenlegi helyzetben nem volt […]

Verified by MonsterInsights