Tiszafüred és Szolnok felett is gyakorlatoznak

Éjszakai kiképzést tartanak a Magyar Honvédség Gripenjei hétfőtől – közölte a Honvédelmi Minisztérium vasárnap az MTI-vel. A közlemény szerint a kecskeméti repülőbázis Gripen pilótái, március 23-26. közötti időszakban – az éves kiképzési tervnek megfelelően – délutáni és éjszakai repüléseket hajtanak végre. A repülés célja a pilóták képzettségének fenntartása, illetve a légtérvédelem folyamatos biztosítása – írták. […]

Erős szélre figyelmeztetnek Szolnok megyében

Havazás miatt adott ki figyelmeztetést néhány megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre. Többfelé erős szél várható. Az MTI-hez vasárnap eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: hétfőn a hajnali óráktól az ország nagyobb részén az északkeleti, a Nyugat-Dunántúlon az északi szelet nagy területen kísérik viharos lökések. Szintén a kora reggeli óráktól kelet, délkelet felől érkezik egy kiterjedtebb csapadéksáv […]

Visszavonásig szünetelnek a református alkalmak

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnökségének március 16-án kiadott közleménye szerint minden egyházi alkalmat szüneteltetni kell a koronavírus gyors terjedése miatt, összhangban a kormányzati intézkedésekkel. A tájékoztatás szerint a Jászberényi Református Egyházközség vasárnapi és hétközi meghirdetett alkalmai visszavonásig szünetelnek. Kérik a híveket, hogy a kormány aktuális rendeletei és a Közleményben foglaltak szerint járjanak el mind […]

Szüneteltetik a nyilvános szentmiséket Jászberényben

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye szerint a templomok ugyan nem zárnak be, de nyilvános liturgiát, közösségi alkalmakat nem tartanak március 17-től. Egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden tartanak meg. A Nagyboldogasszony Főplébánia és a Jézus Neve Plébánia hirdetőtábláin is olvasható, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a rájuk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve […]

Három ittas vezető egy nap alatt

Törökszetmiklóson, Szolnokon és Poroszlón mutatott pozitív értéket az alkoholszonda – tájékozatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy tápiószelei lakos 2020. március 21-én 21 óra körül Szolnok belterületén közlekedett személygépkocsival, amikor ellenőrizték a helyi körzeti megbízottak. Az intézkedés során a sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. A sofőrt a rendőrök előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra. Szintén […]

Többen is megsérültek a horvátországi földrengésben

Földrengés volt Zágrábban vasárnap reggel, többen megsérültek, megrongálódott a város jelképének számító katedrális; a rengést Magyarországon is érzékelték. A zágrábi sajtó jelentése szerint a horvát fővárosban mintegy tíz másodpercen keresztül rengett a föld, az emberek az utcákra menekültek, elment az áram, több épület homlokzata is megsérült, a zágrábi katedrális egyik 108 méteres tornyának egy része […]

Elkészült a kiskörei termelői piac

Európai Uniós támogatásból, közel 35 millió forint értékben újították fel a kiskörei termelői piacot. A beruházás részeként 2100 m2-en építettek új térkő burkolatot, cserélték az árusítóasztalokat és a zöldfelület rekonstrukciója is megtörtént. A projekt részeként felújították a kerítést, a parkolókat, valamint akadálymentes parkolót és kerékpártárolókat is létesítettek.

Dél-koreai élményeiről mesélt a szentimrei lelkész

Különleges élményben volt része a közelmúltban Fodor Gusztávnak. A tiszaszentimrei és tiszaderzsi református lelkipásztor egy nemzetközi konferenciára volt hivatalos a távol-keleti országban – írja az Új Néplap. A Vasvári Pál Általános Iskola diákjai számára tartott előadást a dél-koreai élményeiről, melyről a megyei napilap számolt be. Fodor Gusztáv élményeit látványos képekkel is illusztrálta. Fiatal hallgatóságának mesélt […]

Szeles, hideg hétfő

Hétfőn kezdetben keleten és a középső tájakon, majd egyre inkább délen készülhetünk havazásra, hózáporokra helyenként havas esőre.  Kevés napsütésre északnyugaton, észekkeleten van esély, ahol szakadozottabb lesz a felhőzet. Erős, viharos lesz az északi-északkeleti szél, így hófúvásra is számítani lehet. Hajnalban -8, -2, a fagyzugos tájakon -9, -10 fok is lehet. Napközben 1-5 fok várható. Tisza-tó: 7 […]

Verekedés Jászkiséren

A jászberényi rendőrök vádemelési javaslattal megküldték az iratokat az ügyészségnek – írja a police.hu. A Jászberényi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy jászapáti lakos ellen. A 25 éves férfi 2019. október 19-én Jászkisér egyik kereszteződésénél kiszállt egy gépkocsiból, és előzetes szóváltás nélkül két alkalommal ököllel arcon ütött egy férfit. […]

Koronavírus: újabb négy gyógyultat engedtek ki a kórházból Magyarországon

Újabb négy gyógyult távozhatott a Szent László Kórházból, így már tizenhatra emelkedett a gyógyultak száma – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap délelőtt. A legfrissebb összesítés szerint Magyarországon 131 igazoltan fertőzött beteg van, 6-an meghaltak, 16-an meggyógyultak. Kórházi karanténban 115-en vannak. A mintavételek száma 4443. hirado.hu

Szakértő segít, hogyan vásároljunk és mit együnk a koronavírus-járvány ideje alatt – videó

A koronavírus miatt sokan igyekeznek több hétre is bevásárolni, hogy minél ritkábban kelljen elhagyniuk otthonaikat. Tarczi Virág dietetikus az Origónak elmondta, hogyan érdemes táplálkozni a járvány ideje alatt, melyik élelmiszerből mennyit érdemes venni, meddig és hogyan tudjuk tárolni. https://videa.hu/videok/origo/hirek-politika/tarczi-virag-dietetikus-tanacsai-nAuVjSa8iRHtW54N?start=2.710763 A dietetikus arra is felhívja a figyelmet: ne csak olajat, lisztet, burgonyát vegyünk, hanem próbáljunk változatosan […]

Határtalan önbizalom

A történelmi Magyarország területén 1918 és 1921 között 13 kérészéletű államalakulat jött létre. Az egyik egy napig sem bírta, a másik fél éven keresztül kacérkodott az önállósággal. Némelyik csendben kimúlt, de olyan is akadt, amelyiket halálos áldozatok árán vertek le. Zömmel a határ menti vidékeken születtek efféle képződmények, de kiskunhalasi központtal is álmodtak önálló entitást. […]

Magyarországon 131-re nőtt a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 131-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol jelen lehet a vírus. A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatértek, és aki teheti, […]

Verified by MonsterInsights