Megújultak a nagykunsági templomok

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzata 400 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a „Nagykunsági templomok útján – Kulturális turisztikai desztináció” című pályázat keretében. A pályázaton belül, öt Jász-Nagykun-Szolnok megyei település (Kunmadaras, Kenderes, Túrkeve, Kisújszállás, Berekfürdő) templomának rekonstrukciója és látogatóbarát fejlesztése, pihenőhely kialakítása valósult meg. A projekt célja, hogy kulturális-, örökség-, vallási turizmushoz kapcsolódó attrakció kerüljön kialakításra; […]

Árokba borult egy autó Tiszafürednél

Letért az úttestről, és az árokban a tetejére borult egy személyautó a 33-as főúton, Tiszafüred térségében szerda délután – írja a katasztrófavédelem sajtóügyeletére hivatkozva a szoljon.hu. A balesethez riasztott tiszafüredi hivatásos tűzoltók a társhatóságokkal közösen dolgoznak a helyszínen. A munkálatok idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták

Több órára kisüt a nap

Csütörtökön mindenhol számíthatunk hosszabb napos időszakokra, de délután nyugaton és délnyugaton megvastagodhat a fátyol- és rétegfelhőzet, máshol viszont csak kisebb gomolyfelhők jelenhetnek meg az égen. Csapadék nem várható. Nyugaton, északnyugaton élénk, erős lehet a délies szél. Hajnalra foltokban pára, köd kialakulhat. Reggel -4 és +4, délután 8 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Tisza-tó: 5 […]

Baleset Karcagnál

Egy férfi tehergépkocsival közlekedett Karcag külterületén 2020. március 3-án 13 óra 40 perc körül – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság. A sofőr egy balra ívelő kanyarban elveszítette uralmát a gépjármű vezetése felett és az út melletti árokba hajtott. A férfi a baleset során – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Motoros baleset Újszászon

Egy helyi lakos kerékpárral közlekedett Újszász belterületén 2020. március 2-án 8 óra 40 perc körül, amikor egy útkereszteződéshez érve nem adott elsőbbséget egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfinak, és összeütköztek. A motoros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. police.hu

Életveszélyt okozott az ütés – befejezték az eljárást a rendőrök

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát – írja a police.hu. Egy helyi lakos – minden előzmény nélkül – ököllel arcon ütötte ismerősét Jászágón 2019. június 19-én a déli órákban, aki a bántalmazás következtében megsérült. A nyomozás során az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy az ütés következtében a sértett életveszélyes sérülést szenvedett. A […]

A lopott vasakat próbálta épp leadni

A jászkiséri férfi épp leadta volna a fémhulladék átvevő telepen a lopott tárgyakat, mikor a rendőrök elfogták – írja a police.hu Egy jászkiséri lakos udvarának zárt melléképületéből ismeretlen személy két vasvályút, kerti szerszámokat és fémhulladékot lopott el 2020. március 3-án 9 óra 15 perc körül. A rendőrök adatgyűjtést követően egy óra alatt azonosították a bűncselekmény elkövetőjét, […]

Módszertani központ kialakítása Karcagon

Szakmai együttműködési megállapodás megkötésére tett javaslatot fogadtak el a város vezetői az Oktatási Hivatal,a Madarász Imre Egyesített Óvoda és Karcag Városi Önkormányzat között Módszertani Központ kialakítására. Az Együttműködőfelek korábban együttműködési megállapodást kötöttek, melynek célja az együttműködési megállapodással az EFOP-3.3-16-2016-00001 „Társadalmi felzárkózási és integrációs köznevelési intézkedések támogatása” című kiemelt projekt keretében a pedagógiai tevékenység hatékonyságának fejlesztése, […]

Kikapott a Szolnok

Sorozatban harmadszor kapott ki a Szolnok a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmei során. A magyar együttes kedden este a Jadran Split otthonában szenvedett 13-9-es vereséget, így egyre nehezebb helyzetbe kerül a továbbjutást illetően. A Szolnok pillanatnyilag az ötödik helyen áll, s a nyolccsapatos csoportból négyen jutnak a nyolcas döntőbe. Vízilabda Férfi Bajnokok Ligája, 10. forduló, […]

Ismét összecsapnak a magyar és osztrák seregek

A dicsőséges tavaszi hadjárat fontos csatája zajlott Szolnokon 1949-ben. Damjanich katonáinak fényes győzelmét minden esztendőben felidézik a hagyományőrzők, a látványos hadijáték pedig évről évre sokezer érdeklődőt vonz. A 2020-as „csatában” tizennyolc lovas, közel kétszázötven hagyományőrző katona és nyolc ágyú vonul fel március 7-én szombaton délután a Tisza partján. A részleteket Szalay Ferenc polgármester és Udovecz […]

Zöld óvodák

Karcagon is sikeres a Zöld Óvoda program, a Madarász Imre Egyesített Óvodában – tudtuk meg Gulyás Ferencné intézményvezetőtől. Az elmúlt években létrejöttek Karcagon is azok az óvodapedagógusi alkotóműhelyek, ahol példamutató eredmények születtek a pedagógiai módszertan területén, s ezek megfelelnek az országosan összeállított kritériumrendszernek is, mind az óvodai környezeti nevelés tárgyi, mind a személyi és tartalmi […]

Ideje felkészülni a kullancsszezonra

A kullancsok a jó idővel felélénkülnek, áprilisban, májusban, júniusban és szeptemberben aktívak, de az enyhe tél kedvezett az elszaporodásuknak. A magyarországi kullancsállomány lényegesen nagyobb, mint 10–15 éve. A bokros, zegzugos területeken kifejezetten jól érzik magukat. Amennyiben belénk csimpaszkodott a rovar, a legfontosabb, hogy időben és szakszerűen szabaduljunk meg tőle, és kérjük a védőoltást. Világszerte mintegy […]

Erősödik az igény a falusi csokra

Többségükben ingatlanvásárlásra és annak felújítására vették fel a falusi csokot a családok a támogatás első időszakában, vagyis sokan költöztek a támogatás segítségével – derül ki lapunk összeállításából. A tavaly július óta elérhető falusi csok olyan ingatlanpiaci szempontból fehér foltnak számító helyekre is elért, ahol korábban nem volt forgalom. Mivel kelet-magyarországi megyékben élnek a legtöbben a […]

Verified by MonsterInsights