A kormány a 2013-ban bevezetett pedagógus-életpályamodellel átlagosan ötven százalékkal emelte meg a béreket, és például a megemelt juttatások biztosítása érdekében az elmúlt évben 355 mil­liárd forinttal költöttek többet pedagógusbérekre, mint 2010-ben – hangsúlyozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki tegnap újabb fizetésemelést jelentett be a tanároknak.

Közel 170 ezer pedagógus örülhet néhány hónap múlva a magasabb fizetésnek – derült ki a szaktárca tegnapi sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elmondta: az elmúlt évek dinamikus gazdasági fejlődése a versenyszféra bérszínvonalának jelentős emelkedését hozta, ezért a kormány ismét áttekintette a pedagógusbérek emelésének lehetőségét, és úgy döntött, hogy 2020. júliustól tíz százalékkal emeli a fizetéseket. – Technikailag mindez ágazati szakmai pótlék bevezetésével történik, amelyre minden pedagógus munkakörben foglalkoztatott kolléga jogosult – magyarázta.

A pluszpénz a gyakornoki besorolású kollégáknak is jár majd, akik összesen 18 százalékos emelést könyvelhetnek el, hiszen esetükben a garantált diplomás bérminimum már januárban megemelkedett nyolc százalékkal, az új pótlék pedig ezen felül érvényesül.

A jelenleg érvényes tanári bértábla szerint egyébként a Pedagógus 2. kategóriában – amelybe mindenkinek el kell jutnia, hiszen legalább egy minősítés kötelező – 300 ezer forint feletti bruttó fizetés jellemző. Főiskolai végzettséggel 274 és 373 ezer forint között, egyetemi diplomával pedig 304 és 416 ezer forint között mozog az alapbér, a pályán eltöltött évek számától füg­gően. A mesterpedagógusok fizetése több évtizedes szakmai tapasztalat esetén már a bruttó 500 ezret is megközelítheti. A saját kategóriáján belül háromévenként mindenki automatikusan fizetési fokozatot lép a minősítésektől függetlenül is, ez alkalmanként bruttó 9-10 ezer forintos többletet jelent. A mostani emelés mindezen felül jár.

A legjobban az intézményvezetők és helyetteseik járnak majd, akik a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékban részesülnek júliustól. A tárcavezető példaként említette, hogy egy 400 fős diáklétszám feletti iskolát vezető, 33 éve tanító, I. besorolású, egyetemi végzettségű igazgató bruttó 142 100 forintos pótlékkal számolhat, így a jelenlegi bruttó 477 050 forintos fizetése 619 150 forintra változik. Egy ennél is nagyobb, ezer fő feletti létszámú iskolát irányító, 35 éve pályán lévő mesterpedagógus igazgató illetménye azonban már bruttó 182 700 forinttal növekszik, neki tehát a mostani 629 300 forint helyett bruttó 812 000 forint jár majd havonta. Az intézményvezetők száma egyébként hatezer fő. Mellettük további kilencezer helyettes, illetve intézményegység- vagy tagintézmény-vezető pótléka is emelkedni fog, ők az igazgatói bérpótlék felét kapják meg.

Mindezen túl a kormány döntött arról is, hogy az igazgatók a központilag megítélt béremelésen felül tovább ösztönözhetik a dolgozók kiemelkedő teljesítményét, ezért a minőségi oktatás elismerésére még havi bruttó 101 500 forintot adhatnak a legszínvonalasabb munkát végző kollégáknak.

Kásler Miklós emlékeztetett arra is, hogy a kormány 2013-ban elsőként a pedagógusoknak vezetett be életpályamodellt, átlagosan ötven százalékkal emelve a béreket. A megemelt juttatások biztosítása érdekében az elmúlt évben 355 milliárd forinttal költöttek többet pedagógusbérekre, mint 2010-ben – hangsúlyozta a miniszter. A tantervi változások kapcsán elmondta, az új szabályozás a gyerekek, a szülők és a pedagógusok helyzetét mérlegelve, napjaink adottságai alapján született meg, az egyetemes emberi alapértékek mellett új tartalmakkal és korszerű módszerekkel. A módosítás célja, hogy a magyar közoktatás, a hagyományainknak megfelelően, a világ legjobbjai közé emelkedjék – állapította meg.

Magyar Nemzet