A Városi Sportcsarnokban a Déryné Kulturális Központ által szervezett kolbászízesítő versenyen 17 csapat mérte össze tudását, a házi pálinkák versenyén 64 főzető versenyzett a champion címért, míg a kelt tésztás sütemények versenyén 16 háziasszony és fiatal lány mutatta meg sütési tudományát a zsűrinek.

A verseny megnyitóján dr. Fazekas Sándor és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselők és Dobos László polgármester is fontosnak tartotta ezt a hagyományőrző rendezvényt, ahol a karcagi ízeket elevenítik fel a kolbásztöltés során a három generációt felvonultató csapatok. A zsűrit Hubai Erika vezette, s a versenyt a Tűzokádók csapat nyerte, 2. lett a Szikracsapkodók csapata, 3. helyen a Rettenthetetlen kolbásztöltők végeztek.

A házi pálinkák versenyét még pénteken rendezték meg, itt Szilágyi Sándor volt a szakmai zsűri elnöke. Az arany, ezüst sé bronz minősítések után a pálinkák legjobbika, azaz champion-díjas Nagy Tibor birspálinkája lett. A likőrök versenyének különdíját Fazekas László kapta.

A kelt tésztás sütemények versenyére 16 édes és sós süteményt neveztek be. A két zsűrielnök: Laczik Dénesné és Daróczi Erzsébet öt-öt arany és hat bronz minősítést osztott ki. Aranyat kaptak: Szappanosné Szabó Anikó, Dánielné Kurucz Katalin, Fehér Zoltánné, Dobrai Istvánné, Csíkosné Mészáros Judit. A legfiatalabb versenyző, a 12 éves Szabó Krisztina ezüst minősítést és különdíjat kapott pogácsájára a zsűritől.

infoKarcag